Hirdetés

Háromféle gyári hűtővel készül az új CPU-ihoz az Intel

A fő különbség ezek között a méret, illetve ebből adódóan a hűtőteljesítmény.

Az Intel október végén mutatta be hibrid asztali processzorcsaládját, amely egyelőre csak a K-s, kifejezetten nagy teljesítményű és egyben sokat fogyasztó modelleket tartalmazza. Ez azonban nem marad örökké így, és jövőre a vállalat bemutatja a szelesebb piacot célzó, reálisan értékelhető fogyasztási szintre tervezett verziókat is. Ezekhez már tervez a cég gyári hűtőt is, amelyekről az Ayxerious néven tevékenykedő Twitter felhasználó ősszel már kiszivárogtatott egy képet, amely alább látható.


(forrás: Ayxerious Twitter) [+]

Most azonban a jellemzően jól értesült momomo_us új információkat szállított a Twitteren, és egyrészt közölt egy friss képet az RM1-es hűtőről, másrészt leírta azt is, hogy a legnagyobb RH1-es verziót a Core i9 kapja meg, míg a többi Core modellnek az RM1-gyel kell beérnie, a Pentium és Celeron sorozat pedig az RS1-et kapja.

Intel RM1
Intel RM1 (forrás: momomo_us Twitter)

Bár ezek a hűtők egyáltalán nem tűnnek komolynak, viszont a friss adatok alapján azt is figyelembe kell venni, hogy a K jelzés nélküli Alder Lake-S processzorok PL1-es alapfogyasztása nem 125, hanem csak 65 watt lesz, és ehhez igazodik a teljesítményük is. Sőt, a PL2 fogyasztásuk sem jelentős, a csúcsmodellé mindössze 117 watt, ami sokkal kevesebb a K-s csúcsprocesszor 241 wattjánál. Ezekkel az erőteljesen a visszafogott értékekkel a fenti hűtőknek is meg kell birkózniuk, bár a zajszint még kérdőjeles.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés