Meglehetősen furcsa dolog történik az Intel korábbi generációs asztali Core processzoraival, ugyanis globálisan elkezdett nőni az egyes modellek ára. A változás mértéke 5-20% közé esik, tehát egyáltalán nem egységes dologról van szó, sőt, egy adott modellre levetítve is jellemző, hogy a különböző piacokon más mértékben drágul. Ezzel kapcsolatban átlagosan azt lehet látni, hogy az USA-ban inkább 10% körüli az áremelés, míg Ázsiában a 20%-ot is megközelíti.
Mivel a Santa Clara-i óriáscég hivatalosan nem jelentett be semmit a helyzettel kapcsolatban, csak találgatni lehet, hogy mi történik. Az egyik reális elmélet szerint arról lehet szó, hogy az Arrow Lake-S sorozatot egyszerűen nem veszik annyian, mint arra az Intel számított, miközben a régi Raptor Lake CPU-kra a vártnál nagyobb a kereslet. Erre egyébként még maga az Intel is panaszkodott a nyáron, hogy az ügyfeleik valamiért jobban keresik a régebbi modelljeiket.
Valószínűleg a keresletet próbálja a cég kiegyensúlyozni azzal, hogy a Raptor Lake generációt kevésbé jó vétellé szeretnék tenni, hogy abból végeredményben kevesebb fogyjon, és az új árazás mellett kedvezőbb ajánlatnak tűnjön az Arrow Lake-S generáció, aminek hála erre növekedhet a kereslet.
Érdekesség, hogy kismértékben a nagyon réginek számító Alder Lake sorozat ára is emelkedik, de valószínűleg itt a kivezetés előtti időszakot éli az Intel, így ezzel a termékcsaláddal annyira már nem éri meg foglalkozni.