Az Intel még az idei CES-en mutatta meg az Xe architektúrára épülő DG1 jelölésű VGA-ját. Erről úgy hírlik, hogy csupán egy tesztverzió, amely állítólag 1,5 GHz-es órajelen működik, illetve 768 darab ALU-t tartalmaz. Ezek 96 darab feldolgozóegységen belül vannak felfűzve, mindezt pedig 1 MB-os L2 gyorsítótár egészíti ki. A Santa Clara-i óriáscég a fejlesztéssel a notebookokat célozza, de a kisebb, előre összeszerelt asztali gépekben is használható lehet, viszont különállóan megvásárolható VGA-ról még nincs szó.
A rendszert viszonylag nagy figyelem követi, hiszen az AMD és az NVIDIA fejlesztés alatt álló hardverei is feltűnnek időnként az egyes tesztprogramokban, de akkora médiafigyelmet nem szoktak kapni, mint az Intel DG1-es tesztkártyája. Ezen persze nincs mit csodálkozni, a kék oldal esetében az újdonság varázsa most megteszi a hatását.
Nemrég feltűnt pár friss eredmény a Geekbench, a CompuBench és a GFXBench adatbázisában. Az első kettő tesztcsomag OpenCL-re vonatkozik, míg az utolsó eredmények már OpenGL-en keresztül futó grafikai mérések.
A Geekbench eredmények tekintetében a DG1-es tesztkártya teljesítménye nagyjából az AMD Ryzen 5 3400G-s SoC APU Radeon RX Vega 11 nevű IGP-je körül van, és ez nagyjából igaz a CompuBenchre is, hol az egyik, hol a másik gyorsabb. Ugyanakkor az AMD és az NVIDIA hasonló dizájnú, modernebb VGA-itól eléggé messze van az Intel fejlesztése. Mindez nagyjából igaz a GFXBench eredményekre is.
Azt fontos kiemelni, hogy egyelőre nagyon kezdetlegesek lehetnek a meghajtók, illetve az OpenGL-nek manapság nincs is különösebb jelentősége, tehát sokkal jobban lennének az elterjedt grafikus API-kon futtatott tesztek, de egyelőre ennyi van. Azt sem ismerjük, hogy az architektúra mennyit módosult az előző generációkhoz képest. Az Intel korábbi dizájnjának tipikus problémái közé az elméleti számítási teljesítmény nehéz kinyerése tartozott. Egy időben úgy növelték a sebességet, hogy egy feldolgozón belülre két 128 bites vektormotort helyeztek, de ezek 4+4 co-issue módban tudtak együttműködni. Tehát csak akkor tudta egy feldolgozóegység leadni a teljes teljesítményét, ha a futtatott kódban nem volt függőség. Amennyiben ez a feltétel nem teljesült, az elméleti tempó fele elveszett.
A fenti felépítést az Intel régóta hordozza generációról generációra, és emiatt olyan rendkívül ingadozó a grafikus dizájnjaik teljesítménye, hiszen bizonyos programokban relatíve jól teljesítenek az IGP-ik (például a 3DMarkok), míg más alkalmazásokban rájuk sem lehet ismerni, mintha nem ugyanaz a rendszer lenne, ami azt a kifejezetten jó 3DMark pontszámot összehozta. Nagy kérdés, hogy ez a felépítés megmaradt-e az Xe architektúránál, hiszen ilyen formában az elméletben számolt 2,3 TFLOPS is csak egy nagyon elméleti szám lesz, amit a gyakorlati tempó tekintetében elképesztően nehéz kinyerni.
Sajnos a lényeges adatok hiányában azt kell írnunk, hogy nem érdemes kiindulni a fentebb mért eredményekből, mert számos ismeretlen tényező van még, amire nem tudjuk a választ. Nem mellesleg az Intel a saját GPU-ját úgyis el tudja adni, ha végül nem sikerül túl jóra. Csomagban vihetik az OEM partnerek a processzorok mellé, így a célját a fejlesztés mindenképpen eléri: ha már van raktáron GPU az Intel processzorok mellé az éppen készülő notebookokba, akkor nem kell elmenni az AMD-hez és az NVIDIA-hoz bevásárolni.
