Hirdetés

Íme, a végleges Valve Steam kontroller

A Valve régóta szenved már a Steam PC projekttel, amivel a hagyományos számítógépeket a nappali részévé tennék. A Linux-alapú operációs rendszer egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a Steam masinák sem kapósak, és az egész koncepció alapját képező kontroller megjelenése is folyamatosan tolódik.

Némi reménysugár mégis van, hiszen a GDC-n a Valve nagyon aktív volt, és jól láthatóan nem adták fel a terveiket. Ráadásul úgy tűnik, a kontroller ügye is sínre került, legalábbis ezt sugallja, hogy a termék végre felkerült a Steam áruházba és árcédulát is kapott, amin 50 dollár áll. Rendelni ugyan még nem lehet, mivel a kiírás szerint csak novemberben lesz elérhető a termék, ami a jelek szerint viszont végleges formát öltött.


[+]

Az oldalra ugyanis felkerült a kész termék fotója is, amin a kiosztás lénygében megfelel annak, amit korábban egy vázlatban már láthattunk. Ez egyben azt is jelenti, hogy beigazolódott az a korábbi sejtés, miszerint a Valve inkább egy hagyományos, a mai konzolok játékvezérlőjéhez hasonló vezeték nélküli kontrolleren dolgozik, ami állításuk szerint rendkívül alacsony késleltetéssel dolgozik. Némi információt is csepegtettek a felépítés kapcsán: az analóg kar és a hagyományos gombok mellett dupla trackpad, analógként és digitálisként is használható hátsó karok, valamint HD haptikus visszajelzés (rezgés) is része lesz a végleges Steam kontrollernek.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés