Hirdetés

IFA 2016: vallatni lehetne a Skyworth VR szemüvegével

Hullámzó és akadozó, szellemképes a megjelenítés, szóval van még mit csiszolni ezen a modellen.

A Skyworth a feltörekvő kínai márkák egy tipikus képviselője. Egyrészt már jó ideje rendelkeznek "saját", síkképernyős és hajlított OLED televízióval, van már Dolby Atmos hangprojektoruk, hatalmas LED faluk, és még egy patinás európai brandet – Metz – is szereztek maguknal. Szóval az látszik, hogy a vállalatnak vannak tervei, és az IFA-n az is kiderült, hogy a virtuális valóságok körülvevő őrületből sem szeretnének kimaradni, hiszen bemutatták saját VR szemüvegüket.

Skyworth VR szemüveg Skyworth VR szemüveg
Skyworth VR szemüveg [+]

Illetve annak egyelőre egy prototípus állapotban lévő változatát, amit ki is próbáltunk. Ennek alapján nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy van még mit csiszolni a rendszeren, amiről egyébként semmilyen konkrétumot nem sikerült megtudni, hiszen a cég helyszínen tartózkodó munkatársai csak a vállukat vonogatták, vagy a fejüket rázták, ha kérdeztünk valamit.

Skyworth VR szemüveg
Skyworth VR szemüveg [+]

A kép minősége és a VR élmény, köszönhetően szellemképesedésnek, hullámzásnak, alacsony felbontásnak, és az akadozásnak, finoman szólva sem az igazi. Körülbelül 3-4 percet lehet maximum kibírni, utána muszáj levenni a fejről. De nem csak mi vagyunk ilyen finnyásak, direkt néztük, hogy mások mit szólnak hozzá, és úgy láttuk, hogy az ő tetszésüket sem nyerte el a készülék. Nagyon úgy tűnik, hogy a Sonynak, a HTC-nek és a Facebook kezébe került Oculusnak egyelőre még nem kell azon aggódnia, hogy a Skyworth kiszorítja őket a VR fazék mellől.

Azóta történt

  • IFA 2016: videón a jövő videojátéka

    Félelmetes fantáziajáték, a főhős te vagy! Köszönhetően a kiterjesztett valóságnak, kamerarendszernek, és a játékosra húzott virtuális fegyvereknek.

Előzmények

Hirdetés