Hirdetés

IFA 2022: nagyon meggyőzőek élőben a Samsung "kicsi" Micro LED tévéi

A 76 és 89 inches változat már nem moduláris kialakítású, és a kép minősége kifejezetten tetszett.

A Samsung jelenleg a legnagyobb támogatója az úgynevezett Micro LED képalkotási technológiának, ami abból is látszik, hogy a cég jutott legmesszebbre a fénykibocsátó diódák méretének lecsökkentéséért vívott versenyben. A vállalat már korábban bejelentette, hogy színre lépnek majd egy minden korábbinál kisebb, 76 hüvelykes megjelenítővel, ami tehát végre emberi méretű, és egy átlagos nagyságú otthonban is elképzelhető.


[+]

A terméket nagyobb rokonaival együtt elvitték az IFA 2022 kiállításra is, ahol végre sikerült megnézni működés közben. A készülék kifejezetten meggyőzőnek tűnt, gyönyörű színekkel, hatalmas kontraszttal, hibátlan mozgásmegjelenítéssel. Ez már nem moduláris, azaz nem kisebb darabokból építik össze, van rendes talpa, és sokkal inkább hasonlít egy "rendes" tévére, mint régebbi rokonai.

Kifejezetten életerősnek tűnik a termék, és a vállalat munkatársai azt mondták, hogy elvileg tervezik a jövőben a magyarországi bevezetését is. Persze nem lesz olcsóbb darab, hiszen állítólag 70-80 ezer dollárba fog kerülni, ha egyszer piacra dobják, legalábbis a régebbi hírek még erről szóltak, szóval kezdetben biztos csak egy igen szűk réteg tudja majd megvásárolni. Mindenesetre a lényeg az, hogy a Micro LED továbbra is él, és a jelek szerint egy olyan nagy cégnek, mint a Samsung, is fontos a technológia, ami azt jelenti, hogy akár idővel tényleg a most uralkodó eljárások reális alternatívája lehet egy ilyen modell.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés