Hirdetés

IFA 2018: bővülőben a TUF notebookok sora

Az FX505 és FX705 páros a sorozatnak megfelelő dizájnt és strapabíró kivitelt kapott, egész jó hordozhatósággal párosítva.

A Gamescom keretében bemutatott ROG újdonságokról korábban már írtunk, de most az IFA örömére bepótoltuk az ismerkedést azzal a két másik géppel is, amelyek az önállósodó TUF szériába érkeznek, és az FX505, illetve az FX705 névre hallgatnak.


[+]

A formatervben az első FX-es noteszek vonalán tovább haladó készülékek a TUF család hagyományainak megfelelő módon strapabíróak, tehát megfelelnek a MIL-STD-810G szabványban megfogalmazott követelményeknek, 1,8 mm-es úttal rendelkező HyperStrike gombjaik esetében pedig 20 millió leütésnyi élettartammal számolhatunk a gyártó szerint. A „hyper” eszközök sorát bővíti még a HyperCool hűtés, ami a leírás szerint a szellőzésen javít azzal, hogy a hátsó fertály kiömlőnyílásait áttervezték. Ezenfelül a CPU és a GPU különálló hűtőrendszereket kaptak, a ventilátorokat pedig a billentyűzet alatt helyezték el, így a klaviatúra is kevésbé melegszik majd át.


[+]

A konkrét gépeket illetően egy 15,6”-es és egy 17,3”-es változatról van szó, amelyekben – maximális kiépítés esetében – egy Core i7-8750H processzor, 32 GB 2666 MHz-es DDR4 memória, GeForce GTX 1060 grafikus vezérlő, valamint egy 512 GB-os PCIe SSD és egy 1 TB-os hibrid meghajtó dolgozhat össze. Mindkét rendszerben teljes sRGB lefedettséget ígérő, Full HD felbontású képernyőt találunk, 144 Hz-es frissítéssel és keskeny kerettel. A standard kiegészítők között gigabites Ethernet, IEEE 802.11ac-s Wi-Fi, DTS Headphone:X, két 5 Gbps sávszélességű USB port és HDMI csatlakozó is szerepel.

Előzmények

Hirdetés