Hirdetés

Computex 2018: egyre önállóbb a TUF

Az ASUS almárkája billentyűzettel, egérrel és headsettel bővíti a termékkört, és más gyártókat is behálózott.

Eredetileg a strapabíró, extra teszteken is átesett komponensekre találták ki a TUF sorozatot az ASUS-nál, az utóbbi időben azonban kezd önálló életre kelni, és a játékosok felé is nyitni a TUF Gaming eszközökkel, amelyek között a komponensek között például már noteszgépet is találunk. A Computexen azonban az eddigieknél is nyilvánvalóbbá vált, hogy a TUF egyre inkább szeretne a ROG valamiféle olcsóbb alternatívájává válni: miközben az előbbi már egy, az ASUS-éval összemérhető saját standot kapott, addig a TUF az ASUS standon, de egy saját, jól elkülönített részen állította ki a hozzá tartozó eszközöket. Itt a fő újdonságot egy egér-billentyűzet-headset hármas jelentette, amelyek sorban az M5, K5 és H5 neveket kapták, illetve megjelent egy ház is, amely pedig a GT501 névre hallgat.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

Az előbbi sorrendnél maradva, az M5 egér a cégnél megszokott szögletes dizájnt kapta, extra strapabírású szürke festéssel, 50 millió lenyomásra hitelesített Omron kapcsolókkal és egy PAW3327 érzékelővel, amellyel maximum 6200 dpi-s érzékenységet állíthatunk be. A szolgáltatási listáról nem hiányzik az RGB világítás (AURA Synckel természetesen), és a gombok programozhatósága sem, amelyet a jól ismert Armory II szoftverben végezhetünk el, három profilra szétosztva.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

Az K5 nevű billentyűzet esetében is maradt a dizájn a szögletes vonalaknál és a sötétszürke színeknél, a kedvezőbb ár elérésére érdekében pedig „membranikus” kapcsolókat kapott. Ezeket igyekeztek úgy elkészíteni, hogy érzésre a mechanikus kapcsolókra hasonlítsanak, és ez tulajdonképpen sikerült is, de azért senki sem fogja összekeverni a kettőt. Az RGB világítást szoftverből 5 zónára osztottan lehet beállítani, a bal felső részen pedig hangerő- és világításvezérlő gombokat is elhelyeztek. A strapabíróságot a festésen túl a 60 mm folyadék elvezetésére képes rendszer segíti.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

A H5 headset esetében 50 mm-es hangsugárzókat kapunk, kábelének végén jack csatlakozóval, amelyet opcionálisan USB csatlakozós egységgel, és így virtuális térhatású hanggal dobhatunk fel. Az alapvetően sötét dizájnt némi sárga betét dobja fel, a pánt pedig rozsdamentes acélból készült.


[+]

Jobbára acélból készült a GT501 miditorony is, melynek bal oldalára edzett üvegburkolat került, tetején pedig a hordozást (cipelést) megkönnyítő erős szövetből készült fogantyúk kaptak helyet. A házhoz gyárilag mellékelnek három 14 cm-es ventilátort, és a GT501 hűtés területén amúgy is elég jól áll, hiszen három 14 cm-es ventilátor kerülhet felülre, ugyanennyi előre. Nem hiányoznak a szűrők és az RGB LED-ek sem.


(forrás: PROHARDVER!) [+]

Végezetül pedig ejtsünk szót a TGA-ról is, ami a TUF Gaming Alliance rövidítése. Ez nem más, mint egy program, amiben a résztvevők a TUF dizájnhoz passzoló komponensekkel – tápok, hűtések, ház, memória, stb. – vehetnek részt. A kiállításon látottak alapján az ASUS keményen nyomhatta ezt az utóbbi időben, mert rengeteg standon találkoztunk ilyen TUF-os komponensekkel, amelyekből az ASUS egy vitrinnyit ki is állított.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés