Hirdetés

i915PL alaplap az Albatrontól is

Az Intel olcsó asztali lapkakészletének piacra kerülése, illetve elterjedése alighanem annak lehet egyik jele, hogy a gyártó lassan végleg le kíván mondani egyik legnépszerűbb asztali lapkakészletcsaládjának, az i865/875 sorozatnak a gyártásáról, a korábbi modellek helyére pedig a PCI Express technológiával felvértezett, maximum 2 GB DDR memóriát támogató, modernebb déli híddal érkező i915PL kerül. Többek között az olcsóbb lapkakészletnek köszönhetően már most szinte biztosra vehető, hogy az LGA 775 tokozású processzorokhoz szánt alaplapok mezőnyében az Albatron új terméke, az Intel i915PL lapkakészletére épülő PX915PL ár/teljesítmény viszonylatban az élbolyban fog végezni.

Az Asus után most az Albatron is a világ tudtára adta, hogy komoly fantáziát lát az új lapkakészletben, hiszen az alaplapgyártó óriás után másodikként ők ismertették meg a nagyközönséget i915PL alapú termékükkel. A cég eddig általában olcsó megoldásaival kedvezett vásárlóinak, nagy valószínűséggel ez a PX915PL esetében sem lesz másként, ugyanis a gyártó minden nélkülözhető sallangot elhagyott az alaplapról, így szinte csak a lapkakészlet által nyújtott „alapfelszereltséget” találhatjuk meg rajta. Az Albatron a kissé „fapados” hardvert részben saját fejlesztésű programjával, a Dr. Speed névre keresztelt tuningalkalmazással kívánja kompenzálni, mely egyben a rendszer működésének folyamatos nyomon követését is lehetővé teszi.

Az Albatron PX915PL három év garanciával kerül piacra, fogyasztói ára és honi megjelenésének ideje egyelőre ismeretlen.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés