Hirdetés

Hivatalosan is az Intel lett a partnere a Tencent felhős játékszolgáltatásának

A korábbi híresztelések igaznak bizonyultak, a címben említett két cég együtt veszi be az érintett piacot, legalábbis a keleti régiókat.

Nagyjából két héttel korábban írtunk arról, hogy karnyújtásnyira került az Intel a Tencent felhős játékszolgáltatásától. Úgy néz ki, hogy mára sikerült megfogni a céget, ugyanis a Daniel Ahmad, a Niko Partners elemzője arról írt a Twitteren, hogy jön a Tencent Instant Play szolgáltatás.

Az említett rendszer egy tipikus, játékok felhőn keresztüli futtatását lehetővé tevő platform lesz, amihez a Tencent már hivatalosan is az Intelt választotta partnerének. Utóbbiról elsődlegesen az tanúskodik, hogy a hamarosan megrendezésre kerülő GDC-n közösen beszélnek majd róla. Azt is tudni már, hogy a Tencent Instant Play Windows operációs rendszert futtató PC-n, illetve androidos eszközökön vehető majd igénybe. A kliens ezeknél a szolgáltatásoknál nem annyira kritikus, hiszen csak egy alkalmazásra van szükség, amelyen keresztül a szerver megkaphatja a bemeneti adatokat, majd küldheti vissza a kiszámolt képkockákat.

A fentiek tudatában kijelenthető, hogy most már az Intelnek is van egy nagynak számító partnere a felhős játékszolgáltatások területén, ami azután különösen fontos lehet a cégnek, hogy a konkurens AMD behúzta a Microsoft Project xCloud és a Google Project Stream szolgáltatását. A nagy kérdés most már az, hogy melyik cég nyeri meg magának az Amazon megoldását.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés