Hirdetés

Hibernálja a chipsetekre vonatkozó fejlesztéseit az NVIDIA

Az NVIDIA a TechEye.netnek elmondta, hogy teljesen parkolópályára teszi a chipsetek fejlesztését, így a részlegben dolgozó emberek mostantól a Tegra sikeréért felelnek majd. Az adatok szerint összesen 650 fős csapat fog dolgozni a mobil piacra nevező megoldásokon, amely a várakozások szerint hamarosan a vállalat legfontosabb üzletágává lép elő. A döntés természetesen nem meglepő, hiszen a rendszerszintű integráció hatására a lapkakészletek feladata hamarosan kimerül majd egy I/O vezérlőben, mivel a főbb egységek a processzorba lesznek integrálva.

Az NVIDIA elé azonban az Intel is akadályokat gördített, hiszen a Santa Clara-i óriáscég szerint a zöldek nem rendelkeznek az új platformokhoz használt DMA buszrendszerhez szükséges licencekkel, így nem is készíthetnek lapkakészletet a Core i3, i5 és i7 processzorokhoz. Az NVIDIA ezt másképp látja, és bíróságra is vitték az ügyet, hogy bizonyítsák igazukat. Bármi is lesz a jogi huzavona vége, a nyertes mindenképpen az Intel, hiszen mire megszületik az ítélet, már minimális jelentősége lesz a lapkakészleteknek, ami a rendszerszintű integrációnak köszönhető majd.

Jen-Hsun Huang
Jen-Hsun Huang és az új generációs Tegra

A nemrég megjelent Ion 2 platform esetében is látható, hogy egy egyszerű GPU lett, ami a Pine Trail rendszerhez kapcsolható egy PCI Express x1 interfész használatával. Az elgondolást gyakorlatilag az Optimus technológia tartja életben, mely az Ion 2 esetében csak netbookkal érhető el. A jövőben valószínű, hogy hasonló irányból közelíti meg a kérdést az NVIDIA, így lehetséges, hogy az Ion második generációja nem az utolsó felvonás lesz. Ettől függetlenül a CES-en bemutatott Tegra 250-ben sokkal több potenciál van, s ennek hála a vállalat valószínűleg ellensúlyozni tudja majd a lapkakészlet üzletág leépülését.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés