Hirdetés

A HBO Európában is elindítja a Netflix ellenfelének szánt szolgáltatását

Jön a HBO Max, amelyen végre már elérhetők lesznek a 4K HDR tartalmak is.

Az új koronavírus-járvány következtében igencsak megnövekedett az érdeklődés az online streaming szolgáltatások iránt. A legtöbb piaci résztvevő próbál gőzerővel terjeszkedni, és így tesz a színtéren régóta jelen lévő HBO is.


[+]

A vállalat bejelentette, hogy Európában, illetve Dél-Amerikában is elérhetővé teszi HBO Max névre hallgató szolgáltatását a következő év második felében. Ez az Egyesült Államokban debütált idén májusban, és ezen keresztül már HBO is biztosít 4K felbontású HDR filmeket és videókat.

A HBO Max másik nagy újítása, hogy több nagy filmet akkor mutatnak be rajta, mint a filmszínházakban. Azaz a blockbusterek premierje párhuzamosan zajlik a mozikban, illetve az online streaming platformon, ami pedig komoly közönségcsalogató erő lehet. Ez egyben azt is jelenti, hogy a HBO saját gyártású anyagai mellett a nagy stúdiók alkotásai is bekerülnek a kínálatba. A HBO Max európai árazásával kapcsolatban még komoly információkat nem árultak el, de azt lehet tudni, hogy az USA-ban havi 15 dollár, azaz mintegy 4500 forint az előfizetési díj.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés