Hirdetés

Három DX10-es kártyával rukkol elő nyárig az AMD

Három új DirectX 10-kompatibilis grafikus processzort mutat be az elkövetkezendő hónapokban az AMD – tudta meg a DailyTech híroldal a vállalat legfrissebb kiadású ütemtervéből. Az újdonságok közt szerepel a régóta várt, csúcskategóriás R600, valamint ennek egy belépőszintű, illetve középkategóriás variánsa, melyek rendre az R610 és az R630 kódjelet kapják. Az új GPU-kra épülő kártyák képességei csak a Microsoft új operációs rendszerével aknázhatók ki teljesen: az AMD a Vista csúszásával, illetve annak várható lassú elterjedésével, továbbá a DX10-es játékok teljes hiányával indokolja az új termékek elhúzódó piaci bevezetését. Az NVIDIA tavaly novemberben kezdte forgalmazni első DX10-es megoldásait, a GeForce 8800-as család két csúcskategóriás tagját.

A DailyTech információi szerint az újdonságok közül – ahogy arra már korábban is számítani lehetett – elsőként az R600-as GPU-t felvonultató csúcsmodell tűnhet fel az AMD választékában. A high-end játékgépekbe szánt vezérlő tömegtermelése az ütemterv szerint februárban indul, az első példányok a márciusi CeBIT alkalmával tűnhetnek fel – egyre inkább úgy tűnik, hogy itt is jelentik majd be a kártyát. A vezérlők első prototípusai már eljutottak az AMD partnereihez, illetve több szoftverfejlesztőhöz is, lapértesülések szerint a most zajló CES-en néhány újságírónak is megmutatják a kártyát. Az új nagyágyúról továbbra sem szivárgott ki semmiféle hivatalos információ, annyi azonban szinte biztosra tudható, hogy legalább két variánsa lesz az újdonságnak: az egyik típust GDDR3, a másikat GDDR4 memóriákkal látják majd el.

Az R600-as csúcsmodellek megjelenése után – várhatóan a második negyedév vége felé – érkezik az R610 és R630 kódjelű GPU-kra épülő új DX10-es belépőszintű és középkategóriás Radeon. Az R600-as család eddig ismeretlen új tagjairól egyelőre semmit nem tudni, ugyanakkor várhatóan a rivális NVIDIA G83 és G84 kódjelű processzoraira épülő kártyáknak állít velük ellenfelet az AMD. Az NVIDIA új középkategóriás és belépőszintű megoldásai a legutóbbi információk szerint már a CeBIT-en bemutatkozhatnak.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés