Hirdetés

Feljavítja a virtuális tapizást a HaptX új kesztyűje

A Gloves G1 ténylegesen piacképes megoldásnak készül, de az árát megkéri a cég.

A HaptX VR kesztyűjéről négy éve írtunk először, amely azóta nem egy, hanem két fejlesztőcsomagot élt meg, de kereskedelmi szintben nem igazán gondolkodott a cég. Egészen mostanáig, ugyanis jön a HaptX Gloves G1, amelyet már ténylegesen piacképes megoldásnak szánnak.

A Gloves G1 a második fejlesztőcsomag alapos renoválásából született meg, leginkább a meglévő ügyfelek által kért funkciókat beletervezve. Ennek megfelelően javult az ergonómia, illetve többféle kesztyűméretből lehet majd választani, ami nagyon hasznos, mert nem mindeninek ugyanakkora a keze. Ezeken túlmenően a haptikus funkciók is fel lettek javítva, és az egyes kesztyűk belsejében több száz mikrofluidikus aktuátor bújik meg, amelyek fizikailag képesek elmozdítani az emberi bőrt, így szimulálva a virtuális valóságban elérhető tárgyak megérintésének hatását. A trükk itt annyi, hogy a hátra felvehető, könnyűre tervezett, vezeték nélküli Airpack sűrített levegőt generál, és ennek áramlásának szabályozásával jön létre az érintés érzete. Maga a rendszer egyetlen feltöltéssel három órányi használatot tesz lehetővé, ezután vagy áramforrás közelébe kell tenni, hogy újra sűrített levegőt generáljon, vagy konkrétan fel kell tölteni ezzel.

A vállalati és ipari felhasználásra optimalizált HaptX fejlesztőkörnyezet is előrelépéseket kínál, többek között lehetőség van vibrációs visszajelzés kérésére, amivel szimulálhatók a mikroméretű felületi egyenetlenséget, illetve egy ROS csomóponttal a rendszer távoli robotokhoz is csatlakoztatható, így utóbbiakat ember is képes vezérelni. Érdekes fejlesztés még az úgynevezett többjátékos funkció, ami biztosítja, hogy egyszerre több felhasználó is ugyanabban a virtuális környezetben dolgozzon, valamint ugyanazokat a tárgyakat tapinthassa meg. A vállalat egy általánosan alkalmazható C++ API mellett beépülő modulokat is kínál a Unity és az Unreal Engine videojáték-motorokhoz.

A HaptX Gloves G1 már előrendelhető az érdeklődők számára. Egy előre meghatározott kesztyűmérettel a csomag 5495 dollárba kerül, de ha szükség van mind a négy különböző méretre, akkor érdemes a 18 000 dolláros teljes szettet választani, ugyanis így egyenként 4500 dollárra jön ki egy rendszer. Az így megrendelt hardvereket leghamarabb háromnegyed év múlva kezdi el szállítani a cég. Alternatív beszerzési lehetőség a HaptX Subscription program, amellyel havi 495 dollártól kezdődően többféle előfizetési lehetőség közül választhatunk, lényegében bérelve a fejlesztést.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HaptX

Előzmények

Hirdetés