Hama blog: színes, vidám, de minőségi Urbanears fülesek

Néhány éve tart már, és egyelőre úgy tűnik, távolról sem ért véget még a nagyméretű, harsány színű fejhallgatók divatja. Rengeteg kisebb-nagyobb cég jelent meg ebben az ágazatban; a Hama a Soul, a Marshall és néhány további márka mellett az Urbanears termékeit is felvette kínálatába. A Svédországból származó márka palettája nem túl nagy, mindössze négy típusra korlátozódik, de ezekkel is szépen lefedik a különböző formai igényeket, és mindegyik változat több vidám színben kapható. A négyből három modell található meg a Hamánál.

A legkisebb, Bagis elnevezésű darab hallójáratba illeszthető, és hogy mindenki számára kényelmes legyen, háromféle méretű füldugót adnak hozzá. Kábelének hangszórókhoz közeli részét speciális műanyaggal vonták be, hogy minél kevesebb súrlódásból eredő zaj keletkezzen rajta. Ügyes megoldás, hogy a füldugaszok használaton kívül összeilleszthetőek, így nyakunkban lógva nem fognak elkeveredni. Hasznos részlet a vezetékre illesztett mikrofon, amire hívásfogadó gombot is tettek, így akár telefonálni is lehet az aprósággal. Az Urbanears Bagis ötféle színben (fekete, fehér, piros, kék, lila) szerepel a Hama hazai kínálatában, nagyjából 8-9000 forintos áron vásárolható meg.

Az eggyel nagyobb Urbanears Medis a fülkagyló belső részére kapaszkodik fel, de speciális formájának köszönhetően sokkal hatékonyabban teszi ezt a szokásos megoldásoknál. Természetesen itt sem maradhatott el a mikrofon és a híváskezelő gomb a kábelről. A megszólalásért kézzel készített, 15,4 mm átmérőjű hangszórók felelnek, melyek érzékenysége a gyári adatok szerint 115 dB. Az Urbanears Medis háromféle színben (fekete, fehér, lila) szerepel a Hama hazai termékpalettáján, 12-13 000 forint körüli áron.


[+]

Az Urbanears kínálatának legérdekesebb modellje a Plattan. Fülkagylóra felfekvő (on ear), zárt rendszerű megoldásról van szó, tehát kirekeszti a környezet zajait. Vaskos fejpántja és vezetéke is szövetbevonatot kapott, az egész füles összehajtható. Természetesen itt is kapunk mikrofont és hívásfogadó gombot a kábelre, és van még egy különleges trükkje: egyik fülhallgatójának aljára hangkimenetet tettek, amire második fülest köthetünk. Az Urbanears Plattan ötféle színben (fekete, fehér, piros, kék, lila) kapható hazánkban, nagyjából 12-15 000 forintos áron vásárolható meg.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Hama

Azóta történt

Előzmények