Hama blog: Liquid Image akciókamerák

Bár több ezer tétel szerepel saját termékpalettáján, a Hama kihasználva jól felépített kereskedelmi hálózatát más, nemzetközileg ismert márkák, például a SanDisk, Celestron vagy Soul termékeit is forgalmazza, ezzel bővítve tovább kínálatát. Éppen a legjobbkor, a nyár kellős közepén került a Hamához az akciókamerákat gyártó, amerikai Liquid Image.

Már a márka alapmodellje, az elsősorban bringásoknak ajánlott Ego is elég komoly darab. Maximális videofelbontása 1080p, 720p-n másodpercenként hatvan képkocka rögzítésére képes, fotó módban 12 megapixelt tud és az adatokat microSD kártyára rögzíti. 135 fokos látószöge kellően nagy, beépített akkumulátora pedig 1,5-2 órányi felvételhez elegendő.

Kezelését néhány gomb és egy kis információs kijelző segíti, csatlakozókból egy micro USB-vel és egy micro HDMI-vel látták el. Érdekessége, hogy van Wi-Fi modulja, így a megfelelő alkalmazás letöltése után iOS vagy Android készülékeken meg tudjuk nézni a felvett anyagot, sőt okokstelefonunkat távirányítóként is használhatjuk hozzá. A kompakt kis kamera többféle színben kapható, burkolata csepp- és ütésálló, de külön vásárolható hozzá vízálló „búvártok” is. Kétféle rögzítővel és egy egyszerű tokkal nagyjából 55 000 forintba kerül.

A Liquid Image igazán érdekes termékcsoportja a védőszemüvegbe épített kamera, amiből többfélét is kínál. A leginkább sokoldalú az All Sport elnevezésű modell, ami sízéshez, snowboardozáshoz, motorozáshoz és vízi sportokhoz egyaránt megfelelő viselet. Közepén, az orrnyereg fölött csücsül a 135 fokos látószögű kamera, így szinte pontosan azt rögzíti 720p felbontás mellett másodpercenként 30 képkockára, amit viselője lát. Vezérelni az oldalt található gombokkal lehet, amelyeknek panelje a különböző méretű sisakokhoz igazítható. Az áramellátásról beépített akku gondoskodik, egy töltéssel 1,5-2 órányi anyagot tud felvenni microSD kártyára. A Liquid Image All Sport szemüveg egyelőre csak fehérben vásárolható meg, de létezik feketében is, vételára pedig nagyjából hatvanezer forint.

Kétségkívül a legkülönösebb darab a Liquid Image kínálatában a Scuba fantázianevű modell. Hasonlít az All Sportshoz, tehát a kamera a két szem fölött, középen helyezkedik el, viszont kimondottan búvárkodáshoz tervezték, mégpedig 40 méteres mélységig lehet merülni vele. Az alapmodellben ugyanaz a kamera dolgozik, mint az All Sportban, a HD változat viszont 1080p felbontásra képes másodpercenként 30 képkockás sebesség mellett, 720p felbontáson pedig másodpercenként 60 képet rögzít (a benne lévő kamera gyaníthatóan az Ego rokona). Mindkét változat négy mikro ceruzaelemről (AAA) működik; kellően erős akkumulátorokat használva akár kétórányi felvétel is készíthető egyetlen töltéssel, ha pedig lemerülnek, a fix, egyedi akkuval ellentétben könnyen cserélhetőek. A Liquid Image Scuba többféle méretben kapható; az alapmodell nyolcvanezer forint környékén, a HD változat pedig százezer forint körüli áron vásárolható meg.

Előzmények