Hirdetés

Gyors lesz az ARM 64 bites átállása

Az ARM már korábban bemutatta a Cortex-A53 és Cortex-A57 jelzésű processzormagjait, melyek az új 64 bites ARMv8 architektúrára épülnek. A vállalat az eddigi érdeklődéssel nagyon elégedett, és úgy gondolják, hogy a gyorsan lezajlik majd az átállás az új technológiára. Ezt a tempót a szoftverek nem feltétlenül követik majd, de lényegében ez nem is baj, hiszen mire érkeznek a 64 bites alkalmazások, addigra tulajdonképpen mindenkinek megfelelő hardver lesz a tulajdonában.

Az ultramobil piac szempontjából nagyon érdekes, hogy első körben inkább az olcsóbb termékek vetik be a 64 bitet, ami egyrészt nyilván a marketing fontos eleme lesz, másrészt a Cortex-A53-as processzormag az aktuális Cortex-A7-es verzióhoz képest 20-40% közötti előrelépést kínál a teljesítmény tekintetében, miközben még a fogyasztás is csökken. Elsődlegesen tehát nem a 64 bit, ami ezt eladja, hanem a teljesítmény/fogyasztás aránya. Előbbi gyakorlatilag csak egy ráadás, ami majd később úgyis jól jön.

A Cortex-A57-re a mobil eszközökbe szánt rendszerchipek szempontjából kisebb az érdeklődés. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a csúcskategóriában számos cég saját processzordizájnt tervezett még az előző ARMv7 architektúrára, amit nem szeretnének olyan gyorsan eldobni. Bár itt a 64 bit, mint marketingeszköz kiesik, de reálisan nézve így is jobban jár a felhasználó, hiszen a 64 bites szoftverek még messze vannak.

Az első, mobil eszközökbe szánt, ARMv8-ra épülő SoC dizájnok várhatóan a MediaTek és a Qualcomm műhelyéből érkeznek, de a konkurensek is nagyon gyorsan reagálnak majd a változásokra. Az ARM úgy gondolja, hogy 2015-ben minden fontosabb partnere kínálni fog 64 bites rendszerchipet valamely kategóriában.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ARM

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés