Hirdetés

Furcsán értelmezi a szerzői jogot a GPD

A kézikonzoljairól elhírestült kínai cég forrásmegjelölés nélkül használja fel más tartalmait a saját YouTube csatornáján.

A kézikonzolok piacára a Steam Deck pont azt hozta, amit várni lehetett. A többi szereplő aktivizálta magát annak érdekében, hogy valami extrát mutassanak fel a Valve fejlesztése ellenében, ami egyébként a Steam Deck árát szemlélve nem könnyű dolog.

A kínai GPD azonban nem éppen olyan irányból közelítette meg a dolgokat, ami értékelhető lenne, a vállalat ugyanis elkezdte összehasonlítani a Steam Decket a saját, GPD Win 3 kézikonzoljával. Ezzel önmagában még nem lenne semmi baj, de a YouTube csatornájukra olyan anyagokat töltenek fel, amelyeknél a Valve konzoljával kapcsolatos tartalmat másik YouTube csatornáról veszik, majd a mért teljesítményt nem egységes tesztkörnyezet és kevés információ mellett hasonlítják össze a saját rendszerükkel.

Természetesen minden vállalat szabadon dönthet arról, hogy milyen teszteket csinál két rendszerrel, de az igencsak problémás, hogy a Steam Deckre vonatkozó tartalmat úgy szerzik be, hogy még a forrást sem jelölik meg. Többnyire egyébkén a PC-Gaming.it YouTube csatornájáról van szó. Az itt fellelhető videókból csípnek ki egy-egy részletet, és ez a módszer megtekinthető a fentebb és alább látható beágyazásokban, az Assassin's Creed Odyssey című alkotás esetében.

Nyilván ez a PC-Gaming.it nevű csatornának sem tetszik, és tett is szerzői jogi bejelentést a YouTube-nak, de egyelőre nem sok haszna volt. Mindezek mellett Liam Dawe, a GamingOnLinux oldal tulajdonosa is megpróbálta felhívni a Twitteren a GPD figyelmét arra, hogy a mód, ahogyan felhasználják más tartalmát nem túl etikus, de válasz helyett a GPD blokkolta a panaszkodó hozzáférését a cég Twitter oldalához.

Az egész helyzet azért nehezen érthető, mert igazából a GPD-nek csak annyit kellene tennie, hogy ír a PC-Gaming.it csatorna tulajdonosának, és megegyeznek a forrásmegjelöléssel kapcsolatban. A YouTube-on alapvetően mindenkinek az számít, hogy nagyobb nézettsége legyen, és emiatt nem sok csatorna szokott ellenkezni, ha egy másik fel akar használni a videójából egy részletet, hiszen az megfelelő módon tálalva egy reklám is lehet. Ha pedig a szóban forgó kínai cég nem akar egy Steam Deckre kihegyezett csatornára linket biztosítani, akkor be kell szerezniük egy példányt a Valve konzoljából, vállalati háttérrel ez aligha okozhat nehézséget.

  • Kapcsolódó cégek:
  • GPD

Előzmények

Hirdetés