Hirdetés

Gőzerővel készül a PlayStation 3 lelke

Az IBM, a Sony és a Toshiba alkotta fejlesztői csapat bejelentette, hogy gyakorlatilag elkészültek a PlayStation 3 alapját képező, "Cell" kódnevű processzor tervezésével. A Cellt a konzol mellett az IBM szervereiben is alkalmazzák majd. A processzor 2004 végére lesz sorozatgyártásra érett. A részletek titokban tartása ellenére néhány adat már kiszivárgott az új CPU-ról.

Ezek szerint a Cell több számolási egységet tartalmaz majd egyetlen processzoron, és mindegyik más-más feladat elvégzéséért fog felelni. A CPU teljesítménye 1 Teraflop lesz másodpercenként. Ez körülbelül száz 2,5 GHz órajelű Pentium 4 processzor teljesítményének felel meg. A Microprocessor Report nevű magazin információi szerint egy Cell-chipben 4-16 univerzálisan felhasználható számolási egység lesz. A PlayStation 3-ban tehát elvileg 16 CPU fog dolgozni.

Az Envisioneering Csoport elemzője, Richard Doherty szerint azonban nem a hardverek tervezése vagy a fejlesztése lesz a legnehezebb feladat. Sokkal nehezebb diónak bizonyul majd a megfelelő szoftverek elkészítése. A siker titka az lesz majd, hogy a program ki tudja-e majd használni a chip nyújtotta sávszéleséget. A Sony, a Toshiba és az IBM mindenesetre már dolgoznak egy Cell OS névre keresztelt operációs rendszeren és különböző alkalmazásokon is. A későbbi tervek között szerepel a processzor kompatibilissá tétele más operációs rendszerekkel, így például a Linux-szal is.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés