Hirdetés

Sok újítással jött a GoPro Hero5 Black, de a Hero5 Session is fejlődött

Tok nélküli vízállóság és képstabilizálás, hogy csak két dolgot említsünk a friss képességek listájáról.

Két éve már, hogy a GoPro bemutatta a Hero4 Black akciókamerát, de a HD Hero4 Session bejelentése óta is eltelt több mint egy év. Ideje volt tehát valami újat mutatnia a cégnek, hiszen idő közben több olyan igények is felmerültek a kamerák kapcsán, melyeket maguk a felhasználók szerettek volna viszontlátni a kamerákban.


[+]

Ezek közül az egyik legfontosabb talán a hangalapú vezérlés, aminek lényege, hogy a megfelelő varázsszavak kimondásával lehet elindítani és megállítani a felvételt, fotót készíteni, sőt ki- és bekapcsolni magát a kamerát. Tekintettel arra, hogy ez az új család minkét tagjánál alapfunkció, vége a kesztyűs kézzel való babrálásnak. Ugyanakkor a Session megmaradt egyszerűsített változatnak, így esetében 1-2 újításról le kell mondani az esetében, amivel a Black változat büszkélkedhet, de azért ne írjuk még le. Értelemszerűen ilyen a kijelzővel kapcsolatos frissítés, hiszen a Session kiadáson ez most nem kapott helyet. A Hero5 Black viszont egy kéthüvelykes, érintésérzékeny kijelzővel büszkélkedhet, aminek persze akkor van igazán értelme, ha nem kell tokba rakni a kamerát. Mostantól erre nincs feltétlenül szükség, ugyanis a HD Hero4 Sessionhöz hasonlóan vízálló házat kapott, ami 10 méter mélységig biztosít védelmet – és így természetesen a Hero5 Session vízállósága is megmaradt.

Szintén csak a Black kiadás újítása a beépített GPS, de az elektronikus képstabilizátort mindkét kamera megkapta, ami abszolút újnak számít a GoPro kamerák világában. Kérdés, hogy fog teljesíteni valós körülmények között, de erre majd a tesztek adják meg a választ. Szintén friss fejlesztés a GoPro Plus felhős szolgáltatás és az ehhez kapcsolódó automatikus feltöltés funkció, amely mindkét új modellbe bekerült. Ez utóbbi használata nincs ingyen, mivel a Plus fizetős szolgáltatásként jelenik meg a kínálatban (5 dollár havonta, az első hónap ingyenes).

Technikai paraméterekben, már ami a képalkotást illeti, csak apróbb újítást kapunk Black esetében. Továbbra is 12 megapixeles érzékelővel dolgozik, és ennek megfelelő felbontású állóképet készít, de már van RAW opció. Mozgóképeknél maradt a 4K felbontás mellett 30 fps rögzítés, 1080p-ben pedig 120 fps a maximum, közte pedig az 1440p opció található 80 fps-sel – sztereó hanggal. A Session esetében viszont már 10 megapixel a felső limit, de nincs RAW támogatás, ám videózásnál a Blackhez hasonló képességekkel rendelkezik, ami jelentős előrelépésnek tekinthető.

A GoPro Hero5 Black és Session akciókamerák október másodikától vásárolhatóak meg rendre 399 és 299 dollárért.

  • Kapcsolódó cégek:
  • GoPro

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés