Hirdetés

Részletezte a Goldmont Plus mag újításait az Intel

Több van ebben a fejlesztésben, mint gondoltuk volna, és a korábbi híresztelések sem voltak pontosak.

Hozzávetőleg egy hónapja írtunk arról, hogy belopakodott a piacra az Intel Gemini Lake platform, amelynek a processzorrészéről igen kevés információt lehetett tudni, de ezt a hiányosságot most végre pótolhatjuk, ugyanis elérhetővé váltak az erre vonatkozó adatok.

A Goldmont Plus legnagyobb újítása, hogy úgynevezett quad-issue dizájnra vált, vagyis a back-end négy utasítás széles lesz az előző generációs Goldmont mag három utasítás széles kialakítása helyett. Ez az információ némileg eltér a régebbi híresztelésektől, mivel azok arról szóltak, hogy a dekódoló lesz négyutas, de ez az egység továbbra is három utasítást dolgoz fel ciklusonként.

A félreértésnek valószínűleg az lehetett az alapja, hogy a quad-issue dizájnból arra következtettek páran, hogy nem csak a back-end hízik meg, hanem az utasításbetölés és a dekódolás is, ehhez azonban az Intel nem nyúlt. Az előrelépés persze így is kellemes, főleg annak tudatában, hogy javult az OOO logika, köszönhetően a nagyobb puffereknek, emellett az elágazásbecslés hatékonysága is jobb lett.

A korábbi Goldmont magban megjelent L2 predecode gyorsítótár mérete 16-ról 64 kB-ra nőtt, de ennél is fontosabb, hogy megjelent egy második szintű utasítás translation lookaside buffer (iTLB), ami az adat TLB része. A processzormodul szintjén, vagyis maximum négy mag között megosztott L2 gyorsítótár mérete 2-ről 4 MB-ra nőtt, de ez már a megjelenéskor sem volt titok.

Itt érdemes kiemelni, hogy Goldmont Plus igazán fontos fejlesztése az L2 gyorsítótárhoz kapcsolódik, ugyanis ez mostantól nem kettő, hanem négy mag között van megosztva. Jelentéktelen változásnak tűnik, azonban nem az, mivel a belső összeköttetést biztosító vezérlő összesen nyolc darab modult képes támogatni. A modulonkénti magszám növekedése lehetővé teszi a 32-magos konfigurációk megépítését is a korábbi 16 helyett. Ezt nyilván majd egy későbbi, szerverekbe szánt lapka használhatja ki.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés