Hirdetés

Egyszerűbbé tenné a HBM2E implementálását a GlobalFoundries és a SiFive

Az érdeklődők komplett dizájnt licencelhetnének, ha extrém memória-sávszélességre lenne szükségük.

Az iparág első, nyílt forrású chiptervező platformját kínáló SiFive és a GlobalFoundries bejelentette, hogy összefogtak a HBM2E memóriák egyszerűbb implementálása érdekében. Erre azért van szükség, mert bizonyos beágyazott rendszereknél hasznos a nagy memória-sávszélesség, és ezt nem egyszerű elérni semmilyen formában sem, hiszen akármilyen memóriát is választ az adott cég, valamiféle implementálási nehézség mindenképpen van. A hagyományos kiépítésnél leginkább a magas órajel miatt szükséges árnyékolás jelenti a gondokat, míg a tokozott megoldásoknál maga a fizikai elhelyezés körülményes.

A HBM2E megjelenésével azonban egyre inkább az utóbbi felé mozdul a piac, hiszen gyakorlatilag – a dizájnbeli minimumnak számító – egyetlen memóriastack felhasználásával lehet 400 GB/s-nál nagyobb memória-sávszélességhez jutni, miközben az alternatív megoldásokkal ez a tempó csak sokkal komplexebb kiépítés mellett hozható, és nyilván a komplexitás növekedése felerősíti az adott memóriatechnológia implementálásának tipikus nehézségeit.

A GlobalFoundries és a SiFive kidolgozott egy olyan alapvető modellt, amelyet licencelve kész dizájnhoz juthatnak a cégek, vagyis elég beépíteni a SiFive által letervezett memóriavezérlőt és -alrendszert az adott rendszerchipbe, majd ahhoz megfelelő interposert biztosít az arab tulajdonban lévő bérgyártó, a memóriát pedig meg lehet venni a Hynixtól vagy a Samsungtól.

Az egyetlen feltétel, hogy a GlobalFoundries 12 nm-es LP vagy LP+ FinFET node-jai közül kell választani az adott SoC gyártása szempontjából, ami egy eléggé vállalható tényező. Erre egyébként azért van szükség, mert a gyártást, illetve a tokozást is a GlobalFoundries Fab 8-as gyára végzi.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés