Hirdetés

Gitárral az internetre

„Eleged van abból, hogy egy teniszütőt markolva pózolsz a tükör előtt? Még mindig az elfelejtett akkordot keresed? A Fendernek és az Intelnek köszönhetően most minden leendő rocksztár segítséget kap, mert a két cég egy olyan gitár prototípusát alkotta meg, amely túlmegy minden határon, korábban elképzelhetetlen módon változtatja meg a zenéről alkotott eddigi elképzeléseket és pofonegyszerűvé teszi a zenélést – ez pedig az internetre kötött szuper-gitár!”

Ezzel nem éppen szokványos bevezetővel kezdődik az Intel és a nagy múltú amerikai gitárgyártó Fender közös sajtóközleménye, melynek hatalmas átverést sejtve többször is nekifutottunk, de végül nem sikerült Jáksó László nyomaira bukkannunk a szövegben, így az olvasók elé tárjuk annak további tartalmát. Elöljáróban: ha minden igaz, a világ legnagyobb processzorgyártója összeállt a világ leghíresebb gitárgyártójával, és közösen összehoztak egy olyan hangszer-prototípust, ami mellesleg magától zenél, beépített webkamerája van és e-mailt küld.

Manapság nyilván nincs akadálya az efféle megoldásoknak, jelen esetben is kiderül, hogy lényegében egy meglehetősen furcsa, Centrino mobiltechnológiára épülő tábla-PC-vel van dolgunk, a hangszert maga a sajtóközlemény teszi igazán érdekessé.

„A beépített szoftver segítségével a gitár tulajdonosa számos különböző zenét tölthet le. Olyan öregedő gitárosok, akik épp most készülnek egy turné erejéig újra összeállni zenekarukkal, az internethez kapcsolódó MP3-lejátszó segítségével emlékeztetőnek letölthetik régi slágereiket” – így a szöveg, de ezzel korántsincs vége: „Ezzel a gitárral nem számít, hogy Roger Waters vagy Eric Clapton vagy, ugyanolyan jónak fogsz látszani és hangzani, ha rákapcsolódsz a netre, letöltöd pár kedvenc számodat és pózolni kezdesz a tükör előtt. És ha már félúton vagy afelé, hogy valódi rocklegenda váljék belőled, ez a gitár segít neked abban, hogy a lehető legkönnyebben felvedd vagy lejátszd, majd elküldhesd zenédet az ügynöködnek, a zenekarodnak vagy a haverjaidnak.”

Aki még bírja cérnával, annak ajánljuk figyelmébe a webkamera hasznosságát ecsetelő mondatot, miszerint: „Gyakorolhatod a profi gitárosokra jellemző arckifejezéseket a beépített webkamera segítségével!”

A bődületesen nagy ötletre épülő „szuper-gitárból” lapunk értesülései szerint máris több olyan „öregedő” gitáros rendelt, mint Bruce Springsteen, David Gilmour vagy Jimmy Page, akik elkövetkezendő koncertturnéjuk során ígéretük szerint két zeneszám között a színpadról fognak emilezni, amikor pedig végkép úrrá lesz rajtuk a szenilitás, az előadást megállítva gyorsan ellenőrzik az interneten a soron következő akkordokat, melyeket előrehaladott öregkori ínhüvelygyulladás esetén le is játszik helyettük a gitár.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés