Hirdetés

Egeret és billentyűzetet kínál szinte mindegyik konzolhoz a GameSir új terméke

A GameSir VX2 AimBox számos konzoljátékba viszi el a PC-hez hasonló irányítást.

A konzolokra kiadott játékokat a vásárlók jellemzően a gyári játékvezérlővel irányítják, de vannak páran, akiknek ez nem tetszik, és inkább ragaszkodnának a PC-n megszokott egérhez és billentyűzethez. Ezt felismerve a Sony és a Microsoft is biztosítja már azt a lehetőséget, hogy a fejlesztők ezeket a beviteli eszközöket elfogadják, de ha egy játék visszautasítja, akkor nyilván az egyetlen lehetőség a játékvezérlő marad. Kivéve akkor, ha egy GameSir VX2 AimBox terpeszkedik a konzol mellett.

Az említett fejlesztés lehetővé teszi az egér és billentyűzet használatát akkor is, ha az adott játék ezt direkten nem támogatja. Belsőleg ez úgy működik, hogy a szerkezet az említett perifériákból származó jelet olyanná alakítja, mintha egy játékvezérlőből adták volna ki, így például az adott konzol is egy gamepadként látja. Eközben a precízebb irányítás előnyeit képes átadni, amiből a játékosok előnyt tudnak kovácsolni.


[+]

Persze fontos kiemelni, hogy a GameSir VX2 AimBox a működés szintjén egy harmadik féltől származó játékvezérlőnek számít, vagyis csak azokban a játékokban biztosítja az egér és a billentyűzet működését, amelyek elfogadják a harmadik féltől származó gamepadeket, ha visszautasítják, akkor mindenképpen a gyári egységet kell használni, de pont ezért van a szerkezeten egy ennek fenntartott port, ami az akkumulátor kényelmes feltöltését szolgálja.

A GameSir VX2 AimBox kompatibilis a Microsoft Xbox One, illetve Xbox Series X és S, a Sony PlayStation 4 és 5, illetve a Nintendo Switch konzolokkal, paraméterezni pedig a GameSir applikáció segítségével lehet.

A friss fejlesztés szállítása még ebben a hónapban megkezdődik, az ajánlott fogyasztói ára 60 dollár lesz.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés