Galaxy Tab blog: TouchWiz frissítés érkezett

Már kis hazánkban is kapható az ultravékony, 10,1 hüvelykes kijelzővel szerelt Samsung Galaxy Tab 10.1. Nemrég mi is beszereztünk egy példányt, amely egy MobilarenaTV adást is megjárt. A gép elsőre furának tűnt, mivel a Honeycomb rendszer 3.1-es, mindennemű változtatástól mentes változata futott rajta, holott egy TouchWiz felületet kellett volna látnunk. Egy rövid kutatómunka után kiderült az igazság: bizonyos példányok csak egy későbbi frissítéssel fogják megkapni a Samsung által nagymértékben preferált felhasználói felületet.


Az ominózus MobilarenaTV adás

Az idő most jött el, a frissítés péntek, azaz augusztus 5 óta immár minden Samsung Galaxy Tab 10.1 tulajdonos számára elérhető; a kizárólag a Vodafone kínálatában megvásárolható Galaxy Tab 10.1V készülékre viszont tudomásunk szerint nem kapunk semmifajta update-et. A javítócsomag letöltéséhez nem szükséges számítógépre csatlakoztatnunk a táblát, az ugyanis OTA módon mászik a készülékre. A három betű az Over The Air szavakat takarja, a szókapcsolat pedig a hálózaton keresztüli frissítés lehetőségét rejti. Wi-Fire viszont érdemes csatlakoznunk, hiszen a letöltés során egy 188 MB méretű pakk mászik a masinára, amely 3G-n keresztül komoly költségekbe verheti a felhasználót. Mint már említettük, a frissítés elsősorban a TouchWiz felületet hozza el a táblagépre, amely többek között az alábbi funkciókban materializálódik:

  • Live Panels: átdolgozott widgetrendszer;
  • Quick Panel: bárhonnan elővarázsolható felület, amely a legfontosabb beállításokat tartalmazza;
  • MiniApps: hat alkalmazás, melyeket bármikor elérhetünk, ha megérintjük az alsó státuszsor közepén lévő nyilat;
  • Media Hub: a koreai gyártó integrált videotéka megoldása;
  • Pen Memo: jegyzetelő programocska, amellyel rajzokat is tárolhatunk;
  • Photo Editor: egy egyszerű képszerkesztő alkalmazás;
  • Samsung Dive!: a táblagép böngészőalapú, távoli vezérlésére szolgáló kiegészítése;
  • gesztusalapú vezérlés.

Mivel a mi példányunk anno még a sztenderd Honeycomb felülettel volt felvértezve, elodáztuk a tesztet, hiszen így pont az egyik különlegesség ismertetése maradt volna ki az irományból. Most viszont fordult a kocka, a közeljövőben már egy részletes teszttel is jelentkezünk a koreai gyártó táblagép-víziójáról.

dr. Kind

Azóta történt

Előzmények