Galaxy Tab blog: e-mail kliensek próbája

A Tab mérete miatt adja magát az e-mailezés: viszonylag kényelmes rajta gépelni a megnövelt kijelzőméret miatt, egy negyed órás buszozás alatt egészen komoly levelezéseket is le lehet bonyolítani rajta. Mivel egy Android rendszert futtató masináról van szó, a Galaxy Tab is külön programot szentel a Google saját e-mail szolgáltatásának, azaz a G-mailnek, az egyéb szolgáltatókon keresztül lebonyolított elektronikus levelezéseket pedig egy másik, E-mail nevű alkalmazáson keresztül intézhetjük. Az üzenetek kettébontásának egyaránt vannak pozitívumai és negatívumai is, ez főleg a személyes preferenciától függ. Nekem a céges fiókom mellett van egy G-mail accountom is, amelyet több éve használok főleg személyes célra, ezért nem rossz dolog, hogy el van különítve a két fiók. Viszont sok olyan embert ismerek, akik szeretik egy helyen tudni a levelezéseiket, így ez a megoldás nem szimpatikus nekik. Persze a dolog tárgytalan, ha valaki csak egy e-mail fiókot tart fenn, vagy a címei egyike sem a Google-nél van, ekkor egy alkalmazásból menedzselhető a teljes levélforgalom. Egy szó mint száz, az alábbi bekezdésekben a két beépített program képességeit nézzük végig.

E-mail

Kezdjük az univerzális e-mail klienssel! Új fiók hozzáadása gyerekjáték, hiszen jó néhány szolgáltatót ismer a program, azaz ilyen esetben nem kell a kimenő és bemenő posta beállításaival szöszmötölni. Alternatív e-mail szolgáltató esetén persze erre is van lehetőség, ekkor a kézi beállítás feliratú gombot kell megérinteni; a dolog itt sem bonyolult, a bemenő és kimenő üzenetekhez tartozó szerverek címét és a megfelelő felhasználónév/jelszó párost kell csak megadnunk. Bekapcsolhatjuk az automatikus frissítést is, ekkor a bejövő postát a felhasználó által megadott időközönként tölti le a program; persze ezt manuálisan is megtehetjük az alsó virtuális billentyű segítségével.

A leveleinket két nézetben böngészhetjük: az úgynevezett beszélgetés nézet az SMS-kezelő alkalmazásokból ismert chatfolyam-nézetnek felel meg, azaz az üzeneteket feladó szerint csoportosítja. Bár ez a funkció nagyon jól jön SMS-ezéskor, itt hasznosabb a normál nézet, azaz a dátum szerinti csoportosítás. Utóbbit meg is változtathatjuk, azaz rendezhetünk még küldő szerint és olvasott/olvasatlan bontásban, valamint csak a kedvenceket is megjeleníthetjük. Egyszerre több fiók tartalmát is böngészhetjük, ekkor a levelek bal oldalán lévő csík segítségével különbözteti meg az eltérő szolgáltatóhoz tartozó üzeneteket, a megjelenített accountokat pedig a bal felső sarokban lévő gombra kattintva állítgathatjuk. Az üzenetlistához tartozik egy aprócska trükk is: ha két ujjunkat összehúzzuk a képernyőn (mintha egy képen zoomolnánk), a program átvált a napi bontásba a részletes nézet helyett. Érdekes módon hiányzik a keresés funkció, ezt azért belezsúfolhatták volna a fejlesztők, lévén egy nagyon alap dologról szó.

Új levél írásához a jobb felső sarokban lévő gombra kell kattintanunk. Ekkor egy magától értetődő felületre kerülünk, ahol a címzetteket, a tárgyat és magát az üzenetet gépelhetjük be; a kontaktok felvételekor működik az automatikus kiegészítés, azaz ha bevisszük egy ismert partner nevének első néhány betűjét, a program felajánlja az e-mail cím beszúrását. A csatolmányok kezeléséhez a bal alsó, Csatolás feliratú billentyűt kell megérintenünk, a fájlok maximális mérete a szolgáltató által megszabott korlát függvénye; állományok mellett pedig névjegyeket, illetve GPS-koordinátákat is társíthatunk az üzeneteinkhez.

G-mail

A Google e-mail szolgáltatásának dedikált alkalmazás felépítése roppantmód hasonlít az univerzáls klienshez, itt is a felső sávban állítgathatjuk, hogy éppen melyik fiókot szeretnénk megjeleníteni. Az új levél írásához tartozó gomb viszont csak a képernyő alatt található beállítások billentyű megérintésével csalogatható elő, ugyanez igaz a keresésre és a kézi frissítésre is, persze a levelek automatikus letöltése itt is működik. A G-mailben használható címkézés funkció is elérhető a kliensből, az üzenetek tárgya alatt mindig a megfelelő színű felirat található.

Az üzeneteket viszont csak egy nézetben, időrend szerint rendezve böngészhetjük, valamint az előző programnál említett kétujjas módszer sem működik. Az új levél írásához tartozó képernyő itt is teljesen egyértelmű, valamint az automatikus kiegészítést sem kell nélkülöznünk a címzettek felvitelekor. Csatolni viszont csak képeket tudtunk; utóbbi fura fogyatékosság egy e-mail kliensnél.

dr. Kind

Előzmények