Hirdetés

Futurisztikus otthoni hi-fi (CMT-CX5) érkezik a Sony boszorkánykonyhájából

Néhány évvel ezelőtt jelentek meg először a különlegesen vékony, sokszor direkt a lapos tévékhez tervezett otthoni audio rendszerek, hangfalak. A kezdeti félénk próbálkozásokat jól fogadta a közönség, így ma már egyre több vállalat kínál ilyen jellegű termékeket. A Sony által most bejelentett CMT-CX5 is ebbe a vonalba illik.

Sony CMT-CX5
Sony CMT-CX5

A készülék rendelkezik beépített CD egységgel, ami pozitívum, hiszen a gyártók egy része mostanában hajlamos erről megfeledkezni. Ezen kívül került rá egy USB port, amelyen keresztül hordozható médialejátszó, pendrive vagy külső merevlemez is csatlakoztatható, és az eszköz képes az ezeken található MP3, illetve WMA kiterjesztésű fájlok közvetlen lejátszására. Ezen kívül helyet kapott rajta egy, a Sony saját dokkolójának szánt külön bemenet is, amely az iPhone-ok, iPodok fogadását biztosítja. A hagyományos, illetve a DAB/DAB+ tunerek sem maradtak ki belőle, így rádiózásra is alkalmas, a beépített órának köszönhetően pedig az ébresztés-riasztás is beprogramozható rajta.

Az ilyen kialakítású modelleknél sokszor felmerül, hogy a hangzást beáldozták a dizájn oltárán. Ebben az esetben erről állítólag szó sincs, legalábbis Matt Coupe, a Sony UK marketing vezetője szerint. Direkt kiemelte, hogy többek között az alkalmazott Dynamic Sound Generator X-tra névre hallgató technológiának köszönhetően a hangminőség remek, és még a basszus is telten és tisztán szólal meg. A Sony CMT-CX5 augusztus elejétől vásárolható meg, áráról azonban nem szolgált információval a vállalat.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés