Hirdetés

Finomítottak a Marsback egerének hűtésén

A névváltáson átesett gyártó piacra dobja a halkabb és hatékonyabb ventilátorral ellátott Zephyr Prót.

2020-ban, akkor még Mindshunter márkanév alatt került piacra az aktív hűtéssel ellátott, Zephyr fantázianévre hallgató egér, amely a külföldi tesztelők elmondása alapján elméletben jobbnak tűnt, mint amilyenre a gyakorlatban sikeredett, a 45 fokban döntött ventilátor ugyanis hangosan és a kelleténél nagyobb vibrációval működött.


[+]

2021-ben elérkezett a ráncfelvarrás ideje, ugyanis hamarosan, immár Marsback márkanévvel elérhető lesz a Pro változat, amibe már halkabb működésű, ugyanakkor erősebb, felfelé néző ventilátor került, mindezt ráadásul úgy sikerült megoldani, hogy a 69 grammos Zephyr Pro mindössze 1 grammal lett nehezebb elődjénél.


[+]

A 131 x 65,7 x 40,5 milliméteres, 1,8 méteres USB kábellel rendelkező egérben nem változtattak a szenzoron, a lyukacsos burkolat alatt továbbra is a PixArt 16 000 dpi-s érzékenységű 3389-es szenzora teljesít szolgálatot, míg a fő gombok alatt az Omron – 50 millió klikkelésre hitelesített – mechanikus kapcsolói dolgoznak. A beépített RGB világítással is ellátott periféria újításai közé tartozik még, hogy a korábbi tappancsokat 100%-os PTFE talpakra cserélték, valamint már a beépített memória is a hardver részét képezi, de ami a legszebb az egészben, hogy a Zephyr Pro az eredeti Zephyr 99 dolláros vételáránál jóval olcsóbban, 59 dollárért lesz hazavihető – azt viszont nem tudni, hogy mikortól.

Előzmények

Hirdetés