Hirdetés

Fejlesztőket keres androidos tévéihez a People of Lava

A skandináv People of Lava volt az első cég, amely Android alapú tévét kínált, tehát azon pionírok közé tartozik, akik folyamatosan feszegetik a tévézéssel kapcsolatban kialakult korlátokat. Igazodva az új idők trendjeihez, amikor is boldog-boldogtalan bővíti a szolgáltatások körét, a vállalat is átalakította Application Marketjét.

People of Lava Scandinavia
People of Lava Scandinavia

Ezzel kapcsolatban Mathias Adolfsson, a vállalat ügyvezető igazgatója elmondta, hogy bár a hordozható eszközök szerepe egyre nő a mai világban, a szórakoztatás első számú képviselői mindig is a nagyképernyős tévék maradnak. Épp ezért fontos, hogy a televíziók által kínált lehetőségek számát folyamatosan növeljék. Ennek érdekében fejlesztették ki még tavaly saját, integrált böngészőjüket, amely a tv-n keresztüli szabad szörfözést biztosítja. Emellett ugyanilyen nagy jelentőséget tulajdonítanak a különféle speciális, direkt televíziókra fejlesztett alkalmazásoknak is.

A People of Lava tévék távirányítója
A People of Lava tévék távirányítója

Pont ezekhez keresnek most, a rendszer megújításával párhuzamosan új androidos fejlesztőket. Ehhez állításuk szerint minden segítséget megadnak, akit érdekel a dolog ide kattintson! A felsőkategóriás, dizájnos, Skandináviában kézzel összerakott modelleket kínáló, egyik utolsó európai tévékkel foglalkozó vállalat nem kínál nagy választékot. Jelenleg egy 42, egy 47 és egy 55 hüvelyk képátlójú modell található meg a kínálatukban, amelyek közül az alapmodell is 3500 dollárba kerül.

 

Előzmények

Hirdetés