Hirdetés

A Facebook nyílt VR kamerát fejleszt

A virtuális valósághoz tervezett kamerák új slágerek lehetnek, hiszen például a Nokia, a Samsung és az LG is előállt már egy-egy megoldással, és tulajdonképpen a Facebook is ezt az irányt fogja követni, csak éppen más megközelítéssel.

A közösségi oldaláról elhíresült cég ugyanis egy konkrét termék helyett inkább egy platformot tervez, amely mögé egy nyílt forráskódú rendszert húznak fel, ami később elérhető lesz a GitHubon.

A Surround 360 referenciadizájnján 14 darab széles látószögű kamera lesz, amelyeket kiegészít egy felső és két alsó kamera is. Ezeknek a konkrét paraméterei nem ismertek, de a rendszer 4K, 6K és 8K felbontású videókat képes kimenteni a két szem számára, vagyis komoly szerkezetekkel lesz dolgunk. A Facebook koncepciójában a Surround 360 egy referenciaként szolgál, vagyis az érdeklődők a csomag megépítéséhez szükséges adatokat megtalálhatják majd a GitHubon és erre tulajdonképpen tervezhetnek egy saját VR kamerát. Emiatt a bemutatott modell is egy referencia azzal a kialakítással, ami a Facebook szerint ideális és dizájnos.

A folyamatosan fejlődő szoftvert is biztosítja a Facebook, amit a potenciális partnerek a kiadott kameráikhoz biztosíthatnak. A vállalat magával a platformmal nem a magánszemélyeket célozza meg, hanem sokkal inkább a tartalomkészítők kezébe szeretne adni egy olyan alapot, amelyre lehet építeni. Emiatt a Surround 360-as referenciára építő kamerák nem lesznek olcsók, viszont az áruk így is alacsonyabb lesz az aktuálisan használt ipari berendezésekhez képest, ami felfuttathatja a virtuális valóságra vonatkozó tartalomgyártást.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés