Hirdetés

2012 végére a merevlemezek 30-40%-kal lesznek drágábbak, mint az áradás előtt

Éppen a tegnapi napon adtuk hírül, hogy a merevlemezipar egyik legnagyobb szereplője, a Western Digital erőn felül teljesít annak érdekében, hogy minél hamarabb visszaálljanak a 2011 októberben történt thaiföldi áradások előtti állapotra, mely kifejezetten bizakodásra ad okot, így lassan feltöltődnek a HDD raktérkészletek és rendeződnek a vételárak.

Azonban a DigiTimes ma olyan információkat közölt, melyek alapján mégsem olyan rózsás a helyzet. Egyfelől pozitív a kép, hiszen úgy tűnik, hogy a gyártók a vártnál hamarabb tápászkodnak fel a földről. Ez a Hitachi és a Seagate esetében érthető, hiszen ők kevésbé voltak érintettek a természeti katasztrófában, legalábbis közvetlenül, de a nagyobb károkat elszenvedő Toshiba és Western Digital is lassan magára talál. Mindez a számok nyelvére lefordítva úgy fest, hogy az áradás előtt, tehát 2011 harmadik negyedéve 175 milliós kapacitást mutatott, mely az utolsó negyedévben a sajnálatos események következtében 120-125 millióra esett. Ehhez képest 2012 első negyedének vége felé ez a mennyiség 140-145 millió példány lehet, és az elemzők szerint a második negyedévre olyan 80%-os kapacitás várható úgy 160 millió egységgel.

Tehát elvileg minden szép és jó, azonban a mai napon olyan hírek érkeztek, miszerint 2012 végére az áradás előtti árszintekhez képest 30-40%-os áremelkedés várható. A jelenleg is tapasztalható közel kétszeres árszintet még a készlethiánnyal lehetett magyarázni, de mi indokolja a szignifikáns felárat a krízis rendeződése után? A gyártók minden bizonnyal a dráguló nyersanyagokra és a távol-keleti munkaerőre fog majd hivatkozni. Ebben természetesen van némi igazság, néhány hete fejtegettük, hogy hasonló okokból több alaplapgyártó is 10-20%-os áremelést tervez, de ehhez képest a 30-40% már erős túlzásnak tűnik. Ha ez így folytatódik, a merevlemezek több területen (például irodai környezetben) is könnyen elveszthetik vezető szerepüket az SSD meghajtókkal szemben.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés