Hirdetés

Az Ematic FunTab Pro tablet kifejezetten gyerekek számára készült

Az olcsó tabletek piaca kezd komolyan telítődni, főleg a kínai gyártók öntenek olyan mennyiségű készüléket a piacra, hogy már a választás sem egyszerű feladat. Ebben a környezetben nem könnyű egy új modellel előállni, ezért a leleményes gyártók mindig megpróbálnak valamilyen plusz funkcióval kitűnni a tömegből. Az Ematic is ezt teszi, ugyanis bejelentette gyerekeknek készített FunTab Pro tabletjüket.

Bár nem ez az első tábla, amely gyártója szerint a fiatalabb korosztály elvárásainak szeretne megfelelni, de a FunTab Pro lényegesen többet nyújt, mint egy színes burkolat és néhány előretelepített játék. Megjelenése kifejezetten egyedi, hiszen hátlapja messze nem sík, hanem mindenféle ergonomikus formát és gumírozott borítást kapott, így fél kézben lóbálva is biztos fogást nyújt, leginkább egy játékkonzol kontrollerére hasonlít. Természetesen a vidám színekről sem feledkeztek meg a tervezők; a kijelző körüli keret a mellékelt betétekkel piros, kék, vagy rózsaszínűre változtatható.

A belsejében lapuló hardver már messze nem mondható túl izgalmasnak, a 7”-es, 800x600 pixeles érintőkijelző alatt egy 1 GHz-en ketyegő SoC és 1 GB memória lapul. Az adatok tárolásáról 8 GB kapacitású háttértár gondoskodik, ez Micro SD kártyával maximum 32 GB-ig bővíthető. A Bluetooth adapter több más belépő tablethez hasonlóan itt is hiányzik, azonban figyelembe véve a célközönséget ez nem nevezhető megbocsáthatatlan hiányosságnak. IEEE802.11b/g/n kompatibilis Wi-Fi, valamint elő- és hátlapi kamera viszont található a fedélzeten.

Vaskosabb felépítése miatt nem kellett a csatlakozókkal fukarkodni, így a szokásos aljzatokon kívül micro HDMI és egy teljes méretű USB 2.0 port is sorakozik az aljában. A bohókás táblán Android 4.0 (Ice Cream Sandwitch) operációs rendszer fut, amely alapesetben semmilyen védelmet nem biztosít a gyerekek számára. Ezért az Ematic a Zoodles Kid Mode szoftvert is telepítette, amely többek között méretes kezelőfelülettel, kreatív programokkal, interaktív mesekönyvvel és a jól ismert játékokkal (Angry Birds, Cut the Rope, Fruit Ninja és társai) szórakoztatják a fiatalokat, ráadásul a káros internetes tartalmak szűréséről is gondoskodik. Persze a szülőnek lehetősége van ezt a környezetet feloldani, ekkor egy teljes értékű androidos tabletet kapunk.

Az Ematic FunTab Pro gyerekeknek készült tablet vételára 149 dollár.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés