Hirdetés

Előrendelhető mindkét Radeon Vega Frontier Edition verzió

A vízhűtéses jóval drágább lesz, de 75 wattal ki van terjesztve a maximális fogyasztási limitje.

Az AMD még az előző hónap közepén mutatta be a Radeon Vega Frontier Editiont, persze itt többesszámot kellene használni, mert később kiderült, hogy két verzió is érkezik. A vállalat a Computexen a startot június 27-ére ígérte, az előrendelhetőséget pedig valamivel az említett dátum elé. Utóbbinak jött el az ideje, ugyanis az üzletek felé már elkezdték szállítani mindkét a Radeon Vega Frontier Editiont, így a nagyobb webáruházaknál már rendelhetők az újdonságok, ha bárki a start pillanatában a kezei között szeretné tudni az egyik modellt.

Ahogy az várható volt a Radeon Vega Frontier Edition verziók drágák lesznek, mivel kifejezetten az NVIDIA Titan termékcsaládjára, ezen belül is a TITAN Xp-re reagálnak. Ezáltal professzionális hardvereknek tekinthetők, hiszen telepíthető hozzájuk a Radeon Pro Software, sőt az elején csak ez lesz használható, mivel a normál Radeon Software-en belül pár héttel később érkezik rájuk a támogatás, konkrétan akkor, amikor a játékosoknak szánt Radeon RX Vega elérhető lesz.


[+]

Az árak tekintetében a Radeon Vega Frontier Edition normál hűtéses verziója 1199, míg a vízhűtéses modell 1799 dollárba kerül. A kettő között nem csak a hűtésben, hanem a maximális fogyasztási limitben is különbség van. Bár alapórajelen ennek nincs jelentősége, de a tuningot a vízhűtéses verzió már csak azért is jobban fogja bírni, mert a nyomtatott áramköri lapja 300 watt helyett 375 wattra van felkészítve.

A professzionális alkalmazásokban leadott teljesítmény tekintetében egyértelmű a Radeon Vega Frontier Editionök előnye a TITAN Xp VGA-hoz képest, de a korábbi hírünkben közölt eredmények mellé érkeztek új mérések is. A normál hűtéses verzió a SPECapc Siemens NX10 mérésben 4,08 pontot eredményt ért el, míg a TITAN Xp 2,93-as értéket tud felmutatni, tovább a Cinebench tesztprogramban 183,28 pontot képes hozni, ami némileg jobb a Titan Xp 169,72 pontjánál.

Ha bárki olyan professzionális Vega 10 GPU-t használó VGA-t szeretne, amely az alkalmazásokra vonatkozó hitelesítéseket is megszerzi, akkor érdemes őszig várni a vásárlással, mivel ekkor érkezik a Radeon Pro WX sorozatú Vega kártya, de ez 1200 vagy 1800 dollárnál jóval drágább lesz – valahol 5000 dollár körül vesztegetik majd. Ezért cserébe persze jóval gyorsabb is, hiszen teljes körű, és nem csak szimpla optimalizálást kap a professzionális programokra, na meg a opcionálisan kiterjeszthető lesz garancia, illetve állandó telefonos ügyfélszolgálat is jár hozzá, de ez a Radeon Pro WX esetében már megszokott. Ezt azért fontos kiemelni, mert például az NVIDIA oldalán a Titan Xp is kap alapvető optimalizálást ezekre a professzionális alkalmazásokra, de ez ugyanúgy nem teljes körű, mint Radeon Vega Frontier Edition esetében, viszont nem is olyan drága a hardver, mint egy Quadro. A hitelesítések miatt a Radeon Pro és a Quadro sorozat mindig gyorsabb lesz az elsődlegesen játékra szánt normál, valamint az újabban terjedőben lévő, NVIDIA Titan sorozattal életre keltett félprofi verzióknál, amelyre most a Frontier jelzésű modellekkel reagál az AMD. A hitelesítéssel járó tempókülönbség ráadásul nem is kicsi, de ennek az árát meg kell fizetni a kasszáknál.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés