Hirdetés

Elkészült a Lian Li alumíniumból és edzett üvegből készített kétkamrás háza

Még júniusban piacra kerül a Lian Li legújabb háza, a PC-O8, amelynek szokás szerint megkéri az árát majd a gyártó, ugyanis 395 dollárt kell leszurkolni érte. Ezért az összegért egy 9,5 kilogrammos, alumínium vázból és edzett üveg elő- és oldallapokból álló kétkamrás miditornyot kapunk, aminek 341 x 428 x 404 milliméteres méretei erősen a "kockaházak" paramétereit idézik.


[+]

A kidolgozás a képek alapján elsőrangúnak tűnik, és ezúttal ügyeltek a letisztult megjelenésre is, hiszen ennél a háznál az lesz a lényeg, hogy ami bele kerül, az látható legyen az üvegen keresztül. Hogy még kicsit feldobják a belső megjelenést, három darab, külön fényerőszabályzóval ellátott LED-szalagokat is beépítettek. A letisztult megjelenés és a jobb hűtés érdekében a belső teret két félbe csapták. Az egyikbe kerül az (ATX) alaplap, processzor, memória és a VGA négyesfogat, mely utóbbi akár 370 milliméterig nyújtózhat. A másik térfélre száműzték azokat a komponenseket, amelyek kevésbé mutatósak, kábeleik miatt pedig bajosabb az elrendezésük, tehát a tápegységet (maximum 298 mm) és az adattárolókat.


[+]

Apropó tárolók! 5,25"-es tároló számára nincs hely, így legfeljebb 3,5"-es eszközök behelyezésére van lehetőség. Ebből a szempontból a tervezők nem fukarkodtak, a kivehető rekeszbe összesen hat darab 3,5"-es és két darab 2,5"-es adattároló szerelhető. Elkerülve ezek túlmelegedését, a rekeszre két darab 120 milliméteres ventilátort helyeztek el. A hűtéssel egyébként sem lesz gond, hiszen számos lehetőség kínálkozik mind lég-, mind pedig vízhűtés terén. A másodlagos rekeszben ugyanis alapból megtalálható három darab 120 milliméteres előlapi ventilátor, amihez hozzácsapódik még az imént említett merevlemez-hűtés is. Az elsődleges rekesz szellőzéséről egy darab hátulra beszerelt 120 milliméteres légkavaró gondoskodik, ami opcionálisan kiegészíthető még kettővel, ha a ház tetején lévő rögzítési lehetőségeket is kihasználjuk.


[+]

A vízhűtés rajongói a HDD-rekeszét leszámítva a felsorolt ventilátorok mindegyikét lecserélhetik radiátorokra, tehát a ház elejébe legfeljebb egy darab 360, felülre egy darab 240, hátulra pedig szintén darab 120 milliméteres hőcserélő juthat. Ha valaki mégis a levegős processzorhűtőre szavazna, úgy a 170 milliméteres magasságkorlátra kell figyelnie. A mérnökök gondoskodtak a rezgéscsillapításról, a porszűrőbetétekről, a szerelőnyílásokról, a kábelbújtató résekről, a tömlők elvezetéséről, valamint a két rekesz közötti átjárhatóságról is. Nem maradt ki az összeállításból az I/O részleg sem, ami a ház tetején található, és négy darab USB 3.0-s kapuból és két darab jack aljzatból áll.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés