Hirdetés

Elképesztő fejlesztés az új Core i9-nél

A közelgő Intel csúcsprocesszor mintapéldányai állítólag már a tuningmestereknél vannak.

Tegnap írtuk meg az Intel hamarosan érkező új asztali processzorainak (legalábbis a három leggyorsabbnak) fontosabb paramétereit, mára pedig kiderült az is, hogy milyen "igazi" különlegességgel készül az Intel a vásárlók kedvében járni.

Egy 8086K, delid után
Egy 8086K, delid után (forrás: Golem.de) [+]

Az információ állítólag neves tuningosoktól származik, akik a hírek szerint már kaptak mintapéldányokat az őszre várt CPU-kból, nyilván azért, hogy kipróbálják, mire lesznek képesek a drága csúcsmodellek. Ők fedezték fel, hogy az Intel végre meglépni látszik azt, amiért annyian könyörögnek már évek óta, és pasztázás helyett forrasztással rögzítik a kupakot a lapkán, legalábbis a nyolcmagos (Core i9-9900K és 9700K) változatok esetében. Persze mint minden megjelenés előtti pletykát, ezt is érdemes fenntartásokkal kezelni, de a lépésben lenne ráció, figyelembe véve hogy mennyien és mióta kérik ez, illetve hogy direkt tuningra kihegyezett, drága pénzen mért termékekről beszélünk.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Intel

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés