Hirdetés

Egy doboz tejnél alig foglal több helyet az iiyama új PC-je

Az ISH4 sorozat háromféle konfigurációval lesz elérhető.

Oldalunkon főleg monitorokkal kapcsolatban merül fel az iiyama márkanév, a japán vállalat azonban most nem megjelenítőkkel, hanem kompakt, mindössze 1,2 liter űrtartalmú, 176 x 205 x 33 mm kiterjedésű számítógéppel lepte meg a piacot. Az alapot minden esetben az Intel H410-es vezérlője, illetve 10. generációs Core processzorai adják, a grafikus vezérlő szerepét pedig mindhárom modellben a CPU-ba integrált UHD Graphics tölti be.


[+]

A gyártó három különböző változatot dob piacra: az iX1-ben egy Core i3-10100 dolgozik, míg az iX4-ben egy Core i5-10400, az iX7-ben pedig egy Core i7-10700 CPU teljesít szolgálatot. Előbbi kettőben a memória mérete 8 GB, SSD-ből pedig egy 250 GB kapacitású NVMe megoldást kapunk, az iX7-ben viszont már 16 GB RAM és egy 500 GB-os SSD lapul, ezek mellett mindhárom gépben rendelkezésünkre áll még egy 2,5 hüvelykes meghajtóhely is.

Az előtelepített Windows 10 Home operációs rendszerrel, illetve a dobozban megtalálható VESA tartókonzollal együtt szállított gépek először Japánban lesznek elérhetőek, rendre 155 000, 183 000, illetve 250 000 forintnak megfelelő helyi valutáért, a nemzetközi elérhetőségre vonatkozó információkat sajnos a gyártó nem közölt.

Előzmények

Hirdetés