Egy csaló a Hardverapróról

Sokan a mai napig abban a hitben ringatják magukat, hogy a valódi és a virtuális (online) világ között nincs átjárás a következmények terén. Szabadon garázdálkodhatnak az egyikben, majd nyugodtan visszatérhetnek a másikba. Pedig miképpen valódi pénzt verhetsz el a WoW-ban, úgy internetes csalásért a rácsok mögé kerülhetsz!

Az alábbi szöveget egy az egyben a hivatalos rendőrségi közleményből másoltuk ide:

Hónapok óta nyomozott a Tatai Rendőrkapitányság egy internetes csaló után, mire 2010 októberében sikerült a nyomára akadni és őrizetbe venni. A 28 éves férfit előzetes letartóztatásba került, a Tatai Rendőrkapitányság nyomozói pedig újabb és újabb sértetteket találnak a folyamatban lévő nyomozás során.

Az Olasz Tamás, Mersics Márk és Márki Márk neveket használó gyanúsított az expressz.hu, a hardverapro.hu, prohardver.hu internetes oldalakon keresztül árult Nokia mobiltelefonokat, Ipod-okat és PDA készülékeket. A megrendeléseket a e-mail címen, illetve a 06-30/533-99-44-es mobilszámon fogadta a férfi. A pénzt vagy előre kérte, de a postást hiába várták a kifizetett áruval, vagy személyesen vette át a pénzt és adta át a mobilt, mely akkor még működött, utána viszont használhatatlan lett.

A Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya tavaly nyáron kezdett el nyomozni a férfi után, miután egy tatai személy feljelentést tett ellene. Ő is megrendelt egy telefont, a vételárat is átutalta, de telefont nem hozott a postás.

Rosszabbul járt egy budapesti férfi, aki szintén egy internetes hirdetésre jelentkezett. 40.000 forintért mobiltelefont vásárolt tőle, de azt nem kapta meg azonnal, sőt saját meglévő készülékét is átadta a csalónak, hogy arról az adatokat mentse át az új készülékre. Megállapodtak egy újabb találkozóban, de a gyanúsított arra már nem ment el, mondván külföldre kellet utaznia, ahonnan nem tud haza jönni, mert nincs pénze a visszaútra. A sértett ennek költségét is magára vállalta, 80.000 forintot utalt át neki, majd ezt követően további valótlan tartalmú állításokkal újabb pénzt, több millió forintot.

A férfit végül, miután nevét többször is megváltoztatta, egy részletes adatgyűjtést és egy alapos, minden részletre kiterjedő nyomozást követően sikerült elkapnia a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi számos embertől csalt ki pénzt hasonló módon és a nyomozók gyanúja szerint több sértett lehet még szerte az országban.

A Tatai Rendőrkapitányság várja azok jelentkezését a 06-34/586-850-os telefonszámon, akik a 30/533-99-44-es telefonszámon, illetve a címen keresztül rendeltek műszaki cikkeket, de pénzükért nem kaptak semmit.

A csalás tehát tényleg nem ajánlott. Igen, a nyomozások többnyire lassúak, az ügyek elhúzódnak, akár 1-2 év is eltelhet, mire elkapják a tettest. De a legvalószínűbb, hogy elkapják, és onnantól mindez nem egyszerű csalás, átverés, hanem hivatalos bűnügy, eljárással,  pénzbírsággal és akár több év letöltendő börtönnel. Kinek éri ez meg?

Azóta történt