Hirdetés

Nem csak az új Windows kiváltsága lesz az új DirectX?

A márciusban bemutatott DirectX 12 alaposan megkavarta a kártyákat. Az új API kapcsán már elemeztük, hogy mi kell a megfelelő támogatásához, a szoftveres oldal viszont még ma is kérdéses, de természetesen nem mindegy, hogy az API mely Windows operációs rendszerekben lesz elérhető. A korábbi gyakorlat alapján túl sok jóra nem számíthatunk, hiszen az új fejlesztésű DirectX-ek a legújabb Windowshoz voltak kötve, de ez úgy néz ki, hogy ez megváltozik. Friss információink szerint a Microsoft a végleges döntést még nem hozta meg, de a Windows Vistáig vizsgálják a DirectX 12 visszaportolásának lehetőségét. Természetesen minden régebbi operációs rendszer esetén az elérhető legfrissebb szervizcsomag szükséges a működéshez.

Úgy tudjuk, hogy a fejlesztők igénylik a széles elérhetőséget, mivel a DirectX 12 megérkezése után teljesen leállnának a DirectX 11 támogatásával. Utóbbi rendkívül logikus, mivel az adott motor fejlesztésénél a leképző optimalizálásának területén akár fél, de maximalista nézőpont mellett nem kizárt, hogy egy évet is meg lehet spórolni egy modernebb API-val. Ez a kiadások szempontjából lényeges megtakarításokat jelent, ráadásul úgy, hogy a program végső futtatási sebességét nem éri hátrány, sőt. Mindemellett a DirectX 12 lehetővé teszi, hogy az Xbox One-ra írt kód akár módosítás nélkül is futtatható legyen PC-n, tehát az utóbbi piacra kevésbé figyelő fejlesztők még több pénzt és időt spórolhatnak meg.

A gyors átálláshoz viszont szükség van a Microsoftra, és nem véletlen, hogy a fejlesztők a korábbi gyakorlatuk beszüntetésére ösztökélik a céget. A jó hír, hogy annyit már elértek, hogy a vállalat megvizsgálja a lehetőségeket. A jelenlegi állás szerint egyfajta kompromisszumos megoldásra van a legnagyobb esély. Ez azt jelentené, hogy a DirectX 12 elérhető lenne Windows Vista, 7, 8.1 és az érkező új operációs rendszeren, tehát az API-ra írt programok futtathatósága biztosított. Ezzel a Microsoft a fejlesztőket igen sok, egyébként reálisan nézve teljesen felesleges extra fejlesztési költségtől mentené meg, és még az érkező programok is jobban futhatnak. Limitáció viszont, hogy a D3D_FEATURE_LEVEL besorolások szempontjából a Windows Vista és 7 a D3D_FEATURE_LEVEL_11_0, a Windows 8.1 a D3D_FEATURE_LEVEL_11_1, míg az érkező új Windows a még fejlesztés alatt álló, egyelőre konkrét névvel nem rendelkező D3D_FEATURE_LEVEL szintet kapná meg. Ez technikailag a program futtathatóságára vonatkozóan nincs hatással, viszont az egyes extra effekteket esetlegesen csak a nagyobb D3D_FEATURE_LEVEL szinteken lehetne bekapcsolni.

A fenti koncepció a fejlesztők igényeinek megfelel, hiszen elhagyhatják a DirectX 11-et, illetve a maximalista vásárlók szempontjából is lesz némi ösztökélés az újabb Windows operációs rendszer beszerzése felé. Persze az egész még csak koncepció, de ha így maradna, akkor azzal lényegében minden érintett cég elégedett lehetne.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés