Digitális tévévevő beépített memóriával

A digitális tévé- és rádióműsorok vételét lehetővé tevő eszközök fejlődését Magyarországon inkább csak messziről követjük nyomon. Sovány vigasz, hogy mire a korlátozott próbaadás hazánkban is átadja a helyét a teljes lefedettséget kínáló földi szórásnak, legalább már egy kiforrott technológiát és innovatív termékeket vehetünk birtokba. Más gyártók mellett a Pinnacle Systems is jó ideje jelen van a piacon kisméretű, USB-s pendrive-okra hajazó vevőegységekkel. A cég most továbblépett a puszta hasonlóságon, hiszen PCTV DVB-T Flash Stick elnevezésű terméke a tuneren kívül 1 GB flashmemóriát is tartalmaz.

Az eszköz kifejezetten a mobilitás jegyében készült, és nem csak méretét tekintve. Különböző PC-khez csatlakoztatva gyorsan végigfut a csatornákon, melyek paraméterei az elektronikus műsorfüzet (EPG) adataival együtt a fedélzeti memóriában tárolódnak. Ugyancsak innen indítható a tévénézést, rádióhallgatást és a műsorok rögzítését lehetővé tevő szoftver, vagyis a PCTV DVB-T Flash Stick úgy használható hol egyik, hol másik számítógépen, hogy nem kell telepítéssel sem bajlódni.

Mindez persze korántsem veszi igénybe a teljes tárhelyet, így akár a flashmemóriába is készíthetők felvételek MPEG-2 vagy DivX tömörítéssel. Emellett hagyományos módon, a számítógép merevlemezére menthetők vagy közvetlenül DVD-re is írhatók a videók, ehhez az előbbieken kívül az MPEG-1 formátum áll rendelkezésre. A szoftver támogatja az előre időzített és az időben eltolt rögzítést is. A Pinnacle március közepén forgalomba kerülő, 99 eurós ajánlott árú termékéhez botantennát és egy kis távirányítót mellékel.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés