Hirdetés

Mindenes VR headsetet fejleszt a DeePoon

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a virtuális valóság két részpiacát, vagyis a különálló VR headseteket és a VR kereteket egy harmadik, kisebb szegmens is kiegészíti majd, ahova olyan headsetek érkeznek, amelyek kompletten kínálják az élményt a potenciális vásárlók számára. Az első ilyen fejlesztésnek a Sulon Q VR/AR headsetje tűnik, de hasonló koncepciót valósít meg a DeePoon M2 is, csak éppen AR, azaz kiterjesztett valóság nélkül.


[+]

A DeePoon M2 a virtuális valóság szempontjából a Sulon Q-hoz hasonlóan egy mindent egyben megoldás lesz, vagyis a headset működéséhez nem kell külső PC, illetve okostelefon sem. Ennek a terméknek az alapján ugyanakkor nem az AMD, hanem az ARM és a Samsung páros szállítja, azaz a számításokról a Samsung Exynos 7420 jelzésű SoC gondoskodik. Ennek a lapkának a képességeit a linkelt hír bővebben taglalja, de az órajelek a virtuális valóság teljesítményigénye miatt némileg magasabbak lesznek. Mindemellett fontos kiemelni, hogy a szoftverkörnyezetet az ARM és a Samsung közösen írja, így az egész kijelzőkezelésre használt alrendszer speciális, alacsony késleltetésű szoftverrétegekből épül majd fel. Itt valószínűleg egy hasonló módosítással nézünk majd szembe, mint amilyeneket a Samsung alkalmaz a Gear VR-hez tervezett okostelefonjainál.

A DeePoon M2 esetében a rendszermemória és az adattároló mérete még nincs eldöntve, viszont a kijelző 2K-s AMOLED lesz, amely 60-70 Hz közötti képfrissítésre képes. Az ARM és a Samsung a DeePoon M2-t megfelelő tartalommal is segítik, így anyagilag is támogatják a DeePoon törekvéseit annak érdekében, hogy az eszköz startjakor hozzávetőleg 100 alkalmazás legyen elérhető.

A DeePoon M2 egyébként a Sulon Q-hoz hasonlóan sem a dedikált VR headsetekkel, sem pedig a VR keretekkel nem szeretne versenyezni, így csupán a komplett élmény biztosítására fókuszálnak. A terméket az érintettek elsődlegesen a kínai piacra szánják, és a tartalom szempontjából is ez a terület élvez elsőbbséget, de nincs kizárva, hogy maga a headset később eljut nyugatabbra is.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés