Hirdetés

Csúszik a GeForce GTX Titan Z?

Az NVIDIA még március végén jelentette be a GeForce GTX Titan Z nevű termék érkezését, melyre pontos megjelenési dátumot nem adtak, csupán annyit árultak el róla, hogy két darab GK110-es lapkát rejt a borítás, illetve majdnem 3000 dollár lesz az ára. Ennél sokkal érdekesebb az a médiában jellemző gyakorlat, melyet már sokszor láthattunk. Nevezetesen arról van szó, amikor egy pontos megjelenési dátummal sem rendelkező termékről olyan cikkek jelennek meg, amelyek a csúszást valószínűsítik. Természetesen a GeForce GTX Titan Z esete nem egyedi, hiszen manapság szokássá vált rengeteg érkező termékről olyan anyagokat közölni, miszerint csúszik a még be nem jelentett start időpontja.

A GeForce GTX Titan Z esetében megtudtuk, hogy a termék jön, de továbbra sincs pontos megjelenési dátum. Ennek értelmében nincs szó csúszásról, csupán még mindig nem jelentették be, mikor lehet majd megvásárolni. Utóbbinak persze lehet, hogy köze van az AMD Radeon R9 295X2 nevű kártya gyors startjához, de ez nincs megerősítve. Ugyanakkor annyi már kiderült, hogy az eredeti tervekhez képest lesznek változások, többek között a termék dizájnját illetően biztosan, mivel enyhén változik a hűtés és a hátlap.

A módosított GeForce GTX Titan Z
A módosított GeForce GTX Titan Z

A GeForce GTX Titan Z-t egyébként eleve nehéz volt hova tenni, hiszen kvázi féláron megszerezhető két GeForce GTX 780 Ti és ezek teljesítménye nem lesz rosszabb. Az új csúcs-Radeon mellett minden bizonnyal az NVIDIA megpróbálja a hardver teljesítményét erősíteni, hogy elérhető legyen az AMD Radeon R9 295X2 teljesítménye, illetve vélhetően a 3000 dolláros árcédula is közel a felére redukálódhat, hiszen kétszeres árat nem valószínű, hogy fizetne a piac lényegében ugyanazért a teljesítményért.

Az NVIDIA helyzete egyébként valamilyen szinten egyszerűnek mondható, hiszen már pontosan látják az AMD Radeon R9 295X2 képességeit, így tudják, hogy mit kell lekörözniük. A GeForce GTX Titan Z-t ennek a célnak megfelelően paraméterezhetik. Esetlegesen gondolkodhatnak a vízhűtő bevetésén is, hiszen a megcélzott réteg számára tipikusan csak a teljesítmény a döntő, továbbá jellemző, hogy az adott gép processzorát is vízzel hűtik, tehát nem idegenkednek az efféle megoldásoktól. Ennek megfelelően nem lenne meglepő, hogy komolyabb átalakításon is átesne a GeForce GTX Titan Z, annak érdekében, hogy versenyképesebb termék szülessen.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés