Hirdetés

Csőváz! Gépházatok van?

A Streacom DA6 és DA6 XL házai úgy is zseniálisra sikerültek, hogy megépítésükhöz csak néhány lemezre és hajlított csőre volt szükség.

A Streacomtól nem számít szokatlannak, hogy teljesen nyitott, oldallapok nélküli gépházakkal próbálkoznak, ahogy a moduláris elrendezésektől sem riadnak meg, erre jó példa a 2018-as Computexen általuk mutogatott Canvas, amiből végül sajnos nem lett végleges termék. A DA6-ból viszont igen, és sokak nagy örömére ez a legfeljebb Mini-ITX méretű alaplapokat fogadó modell sem lett sokkal zártabb, sőt, fix rögzítőpontokból is viszonylag keveset találni rajta.


[+]

A 215 x 215 mm alapterületű, 431 mm magas, fekete és króm színben piacra kerülő gépház nem egy bonyolult szerkezet, hiszen gyakorlatilag egy egybefüggő, 19 mm vastag acélból készült csővázról van szó, amelynek aljára és tetejére egy-egy lemezt erősítettek, a komponenseket pedig ezek közé tudjuk beszerelni. Fix rögzítőpontjai egyedül az alaplapnak vannak (felfelé néző oszlopok formájában), minden mást a házhoz mellékelt, a vázra bárhová felszorítható rögzítőelemek segítségével tudunk a házhoz erősíteni.


[+]

A váz oldalain az oszlopok közötti távolság 166 mm, így 140 mm átmérőjű ventilátorok vagy 140 mm széles és 280 mm hosszú radiátorok, illetve a megadott értékeknél kisebb hűtőegységek beszerelésére van lehetőségünk, az SFX vagy ATX formátumú tápegységet és az adattárolókat pedig szintén a moduláris elemek segítségével tudjuk beépíteni – a gyártó által megálmodott lehetőségeket jól prezentálják a mellékelt képek, de ezektől természetesen nem tilos eltérni.


[+]

A 2,5 vagy 3,5 hüvelykes lemezek száma nincs maximalizálva, ez attól is függ, hogy milyen elrendezésben és milyen komponensek mellé kívánjuk beépíteni őket. A processzorhűtő magasságát illetően szintén nem adott meg felső határt a gyártó, hiszen akkor sem ütközik bele a borda teteje semmibe, ha kifejezetten nagy példányt választunk, azt viszont elárulták, hogy az alaplap síkja és a ház külső határvonala között 105 mm szabad hely van. A grafikus kártya beszerelését a mellékelt riser használatával tudjuk abszolválni, amit bizonyos határokon belül szabadon tologathatunk annak érdekében, hogy a VGA középpontja egybevágjon a ház oldalának középpontjával. A legfeljebb 3 PCI Express bővítőhelyet elfoglaló kártya maximális hossza az alapmodell esetében 323 mm lehet, de elérhető lesz majd egy 466 mm magas, DA6 XL névre keresztelt változat is, ami már 358 mm hosszú kártya beszerelését is lehetővé teszi.


[+]

A hagyományos értelemben vett I/O panel nem került az újdonságra, ehelyett a mérnökök három kivágást hoztak létre, egyet az alsó, kettőt pedig a felső lemezen, melybe különböző modulokat építhetünk be. A bekapcsológomb és egy USB Type-C csatlakozó egy ilyen, a dobozban is megtalálható modulon kapott helyet, de utólag megvásárolható példányok is piacra kerülnek majd, amelyeken a bekapcsológomb, illetve az USB Type-A és Type-C trió valamelyik két tagja (a portok közül akár két egyforma) lesz megtalálható. Sőt, a cég már dolgozik egy olyan variánson is, amin a bekapcsológomb egyben ujjlenyomat-olvasóként is funkcionál majd.


[+]

A Streacom DA6 és DA6 XL a tervek szerint július végétől lesznek elérhetőek 139 és 149 eurós árakon, arról viszont nincs hírünk, hogy a termékek a hazai piacon is megjelennek-e.

Előzmények

Hirdetés