Hirdetés

Csökken a GeForce GTX Titan Z ára

A nagyjából három héttel korábban megjelent GeForce GTX Titan Z a valaha készült egyik legfurcsább VGA, hiszen 3000 dolláros árcéduláját lényegében semmi sem indokolja. Még házon belül is olcsóbb két darab GeForce GTX Titan Black, melyek ugyan több helyet foglalnak, de ebben a kategóriában ez nem szokott probléma lenni. Az NVIDIA nem is erőlteti a GeForce GTX Titan Z tesztelését, így a nagyobb médiumok máig nem kaptak tesztpéldányt. Ez a stratégia persze a napnál is világosabb. Egyszerűen nincs értelme megmutatni a világnak, hogy egy konkurens hardver féláron gyorsabb a csúcs-GeForce-nál.

A jó hír, hogy a GeForce GTX Titan Z 3000 dolláros ára – ami Európában jellemzően 2800-2900 eurót jelentett – nem kőbe véset. Bár ez nem az NVIDIA akciója, így szó sincs hivatalos árcsökkentésről, de számos európai webáruház elkezdte a megrendelt termékek kiszórását, így már 2500 euróért is lehet Titan Z-t venni (ami persze még mindig drágább, mint az Egyesült Államokban található webáruházakból rendelt termék). Ebbe az ársávba a Palit, a Zotac és a Gigabyte megoldása nevez, de mivel minden cég a referenciakártyára épít, így tulajdonképpen a gyártópartnerek ugyanazt szállítják. A többi termék is olcsóbb lett a kezdeti árhoz képest, tehát hiába 3000 dollár a hivatalos árcédula, ennél már kevesebbet kell fizetni a nagyobb üzletekben.

Az NVIDIA egyébként bevallottan úgy gondolja, hogy a GeForce GTX Titan Z elsődlegesen nem játékra való termék, de sajnos munkára vonatkozó tesztekkel sem találkozni a nevesebb médiumoknál. Elképzelhető, hogy a legtöbb potenciális vásárló kivár, hiszen nincs összehasonlítási alap, hogy mit tudhat a Titan Z. Ez a 3000 dolláros hivatalos árat tekintve probléma, hiszen komoly összegről van szó, amit nem sok felhasználó adna oda egy ilyen kártyáért, amíg nem látják a tesztekben, hogy mit is tud.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés