Hirdetés

Computex 2019: EVGA újdonságok

Főleg tápegységekre koncentrált az EVGA, de előkerült egy igazán brutális alaplap is az LGA3647 köré építve.

Nem volt könnyű helyzetben az EVGA, hiszen ők elsősorban az Intel és az NVIDIA partnerei, tehát míg a többiek dömpinget tartottak az X570-re épülő AMD-s alaplapokból, addig a fekete-fehér színekről ismert cég számára nem adódott ilyen lehetőség. Szerencsére azért sikerült valahogy áthidalniuk ezt, mégpedig az EVGA SR-3 alaplappal, amely az Intel LGA3647 foglalata köré építkezik, és a fanatikus otthoni felhasználókat célozza meg. Ennek egyik jele, hogy a VRM-et és a lapkakészletet egy hatalmas vizesblokk hűti.


[+]

Az EATX méretű monstrum 28-magos, Xeon W-3175X-et támogatja, ehhez pedig négy extra EPS konnektor is került rá. PCI Express és RAM foglalatból egyaránt hat darabbal gazdálkodhatunk, az utóbbi ugyan visszalépés a platform által támogatott nyolchoz képest, de ez szükséges volt ahhoz, hogy a VRM megfelelő hűtéséről gondoskodni lehessen. A pontos start dátuma nem ismert, de az ár biztos, hogy az ár 800 dollár feletti tartományban lesz.


[+]

A standon bemutatott újdonságok között megtalálható volt a Z10 RGB billentyűzet is – ez a meglévő Z10 RGB világítással és jobb szoftverrel ellátott változata, amely Kailh (kék vagy barna választható) kapcsolókra épül, és körülbelül 150 dolláros árszinten érkezik majd.


[+]

A cég gyártmányait ismerők nem lepődnek meg, hogy Kingpin névvel is érkezik valami: új grafikus kártya most ugyan nem kerül piacra, de egy erre szerelhető hűtőblokk igen. A már előrendelhető, a héten szállításra kerülő egység a GeForce RTX 2080 Ti tulajdonosoknak szól, és ehhez illő árszinttel, 350 dolláros áron vásárolható meg.


[+]

Mindezek után térjünk rá a tápegységekre, amelyeknél összesen öt szériát kapunk. A sort a G3 utódaként érkező P3 nyitja – a P betű a 80 Plus Platinum szintre utal. Teljesen moduláris kábelezésre, félpasszív hűtésre, illetve 650, 750 illetve 850 wattos teljesítményre számíthatunk. Eggyel lejjebb a sorban következik a G7 család, 750-1000 wattos tartományban, 80 Plus Gold szintű hatásfokkal, majd pedig a G5, ahol 850 wattig ér a sor. A G7 és a G5 között a különbséget a hossz jelenti, az utóbbinál ez kisebb, ami a hűtésre is negatív befolyással van.


[+]

A GA nevű (az A itt az Andysonra utal) család a cég legolcsóbb, még moduláris kábelezésű, 10 év garanciával érkező sorozata lesz, ez alatt a GD következik, ahol már félmoduláris kivitelt és 5 év garanciát kapunk. Valamennyi tápegységben közös, hogy sem a megjelenési idejüket, sem a várható árukat nem tudták megmondani.

  • Kapcsolódó cégek:
  • EVGA

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés