Hirdetés

Computex 2017: változások a Lian Linél

Nemcsak új házak lesznek a Lian Linél, de a logó is megújul, sőt a cég vezetésében is történnek változások.

A Lian Li azon kevés cégek közé tartozik, amelyik továbbra is az alapító család tulajdona, sőt ma is az irányítja, aki annak idején létrehozta. Mostanra viszont felnőtt a következő nemzedék, ami azt jelenti, hogy hamarosan az egyik amerikai formatervezői iskolában is tanult fiú veheti át a cég irányítását – ennek pedig látható hatása van már most is az újonnan bejelentett házakra.


[+]

A 2017-es év első komoly változása azonban nem ez, hanem az új logó, amely a korábbi kínai írásjel helyett már a Li szót tartalmazza körbe zárva, alatta egy új jelmondattal. Ami az újdonságokat illeti, kiállították a DK5 nevű, asztallal kombinált gépház új változatát, amelybe már nem egy, hanem két komplett rendszert is beépíthetünk.


[+]

Ami a hagyományos házakat illeti, az új csúcsmodell a PC-V3000 lesz, amelyen már felismerhető az új dizájnvonal a kék függőleges csíkkal az elején. Meglehetősen méretes házról van szó, eATX méretű alaplapok is elférnek benne kényelmesen, alaposan telepakolták 3,5 és 2,5 hüvelykes meghajtóknak való fiókokkal, és még üveg oldalpanelt is kapott. Ára még nem végleges, de 450 dollár feletti összegre számíthatunk.


[+]

Ha lefelé haladunk, a ranglétre alján jön az Alpha széria, amely két tagból áll, 330 és 550 néven. Érdekességük, hogy nem alumíniumból, hanem acélból készülnek, ez pedig a Lian Li esetén elég szokatlan. Persze azért belépőszintűnek sem mondanánk őket (nyár végén jöhetnek, 100-110, illetve 160-170 dolláros áron), és igazán nem is apróságok, hiszen EATX lapok fogadására is képesek, plusz került rájuk edzett üveg is.

Visszatérve az alumínium világába, érdemes egy pillantást vetni például a PC-Q38-ra, amely egy klasszikus minitorony. Egy viszonylag apró, mindössze 180 x 295 x 380 mm-es rendszerről beszélünk, amelyet mini-ITX lapokra készítettek fel, viszont ATX tápegység megy bele.


[+]

A PC-Q50, V320 és V720 testvérek, és a Q38-hoz hasonlóan két helyzetben is összeszerelhetők, így kapjuk az A és B változatokat. A három ház sorban mini-ITX, microATX és teljes ATX méretű.


[+]

Végül teljesen új termék a Lian Li palettáján az az IX-R240 nevű egybeépített vízhűtés, amelyet a kínai Cinsys fejlesztett ki, és amelynek egyedi megoldása az, hogy szivattyúja nem a blokkal egybeépítve, hanem a radiátorba került. A teljes egészében rézből készült radiátor két 120 mm-es ventilátort képes fogadni, és elvileg bővíthető is, legalábbis a csővezetékek rögzítésének kialakítása ezt lehetővé teszi.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés