Hirdetés

Computex 2017: most szoftverben utazik a Killer sorozatról ismert Rivet Networks

A vállalat az Aquantia 2,5, 5 és 10 gigabites megoldásaihoz kínál szoftveres támogatást.

A Rivet Networks érdekes helyzetet vázolt fel a Computexen. A vállalatot a Killer termékcsaládról ismerhetik a játékosok, hiszen olyan hálózati vezérlőket kínálnak az alaplapgyártók számára, amelyek számos szolgáltatással segítik az online játékosok életét. A cég ugyanakkor most saját Killer hardverrel nem jelentkezett, így még ma is Killer E2500-as Ethernet vezérlő számít a legjobb megoldásuknak, viszont azt elárulták, hogy a jövőben ez frissülni fog. Időpont azonban még nincs, megközelítőlegesen sem, tehát csak várni lehet rá.

Addig is a vállalat látja a 2,5, 5 és 10 gigabites vezérlők terjedését és bejelentette, hogy ezeket szoftveres támogatással szeretnék jobbá tenni. Elsődlegesen az Aquantia vezérlői kapnak majd speciális szoftvert, de más gyártó több gigabites opciója sincs kizárva. Ezt a készülő Killer szoftvert az alaplapgyártók igényelhetik, nyilván valamekkora licencdíj fejében. Maga a program lehetővé teszi, hogy a felhasználó priorizálja a hálózati adatforgalmat, így például elsőbbséget élvezzen a videostream vagy akár egy futtatott játék. A Rivet Networks persze kihangsúlyozta, hogy a saját megoldásai mindig többet fognak tudni, mivel hardveresen is a szoftverhez lesznek kalibrálva, de tulajdonképpen az alapvető szolgáltatásokat meg tudják oldani az éppen terjedő, új szabványokat támogató vezérlőkön is.

A cég szerint a Gigabyte és az MSI érdeklődik a szoftver iránt, így elsősorban ezektől a gyártóktól várhatunk majd olyan alaplapokat a jövőben, amelyekhez jár a Killer Multi-Gig matrica. Ez jelzi majd ugyanis azt, hogy a Killer szoftver futtatható az adott Ethernet vezérlőn. Lesz egy Killer 10 Gbps-os matrica is, amit érthető módon a 10 gigabites vezérlővel rendelkező alaplapok kaphatnak meg.

Érdekes újdonság lesz még a SmartByte, ami Dell Inspiron családba tartozó gépein fog feltűnni. Azért a Dell a kiválasztott, mert a vállalat az utóbbi időszakban a Killer hálózati vezérlőit is elkezdte használni az egyes konfigurációkban, ami furcsa döntésnek hatott első látásra, hiszen a Killer elsődlegesen a játékosok igényeit szolgálja ki. A vállalat azonban terjeszkedni szeretne és a jövőben egyre inkább megcélozzák az üzleti igényeket is, a SmartByte ennek az első képviselője.


[+]

A program a kiválasztott Inspiron gépekre telepíthető, nyilván azokra, amelyekben Killer hálózati vezérlő dolgozik. A szolgáltatás lényegében abból áll, hogy priorizálja a videohívásokra vonatkozó forgalmat, így ezeket részesíti mindig előnyben, ha van más éppen aktív hálózati forgalom is. A Rivet Networks szerint ennek azért van létjogosultsága, mert például a Skype videohívásoknál a tesztrendszer 320x180 pixeles tartalmat volt képes biztosítani úgy, hogy közben egy konkurens letöltés futott a háttérben. Ráadásul a továbbított csomagok 13,6%-a elveszett, ami nem túl kellemes. A SmartByte-ot beizzítva már a 960x540 pixeles tartalom sem volt gond, alig veszett oda csomag, és még a ping is 40-50%-kal alacsonyabb volt. A videók streamelésénél is hasonló adatok jönnének ki, tehát itt is segít a rendszer.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés