Hirdetés

Computex 2016: töltők, tápok, energiatárolók és megújuló energia az FSP standján

A hagyományos termékek mellett nagy hangsúlyt fektettek a mobil eszközök valamint az otthonok energiaellátására is.

Kinek ne lenne ismerős az FSP márkanév, hiszen a vállalatot a legnagyobb tápegységgyártók között tartják számon. Nevük nem csak PC-s vonalon ismert a végfelhasználók és OEM beszállítók között, hanem az energiatárolók területén is otthonosan mozognak. A standon ennek megfelelően mindenféle termékkategóriát megpróbáltak lefedni az új termékekkel, ráadásul külön örömünkre szolgált, hogy a vállalat jelenlévő szakértői nem próbáltak marketinggel elkápráztatni bennünket, hanem tényszerűen ismertették termékeiket, mindemellett kérdéseinkre is tisztességes, részletes válaszokat adtak.


[+]

Rátérve az újdonságokra, az első és legfontosabb friss termék a korábban már említett Twins tápegységük, mely nevének megfelelően egy olyan redundáns táp, melyben két darab 500 wattos modul dolgozik, de ennek ellenére szabványos ATX méretű, így elfér bármilyen ATX házban.

FSP Twins 500W
FSP Twins 500W [+]

A modulok normál esetben együtt dolgoznak, megosztják a terhelést egymás között, ám ha az egyik meghibásodik, akkor a másik automatikusan és késedelem nélkül képes átvenni termelésből kieső egység feladatát. Tehát úgy működnek, mint bármilyen eddig ismert redundáns táp (azaz a terhelhetőség 1x500W, nem 1000W), de mostantól nem csak szerverekbe vagy munkaállomásokban érhető el a technológia csillagászati árak mellett. Noha itt jegyeznénk meg, hogy a Twins 400 dolláros árával nem lesz olcsó, de mindenképp alacsonyabb, mint a kategóriára jellemző 600 dolláros árcédula.

FSP Twins 500W FSP Twins 500W
FSP Twins 500W [+]

Természetesen a modulok cserélhetőek és külön megvásárolhatók, hogy szükség esetén legyen belőlük tartalék. Ezek áráról nincs információ, csak annyit árultak el, hogy két modul ára drágább, mintha egyben vásároljuk meg a Twins tápot (lefordítva tehát egy modul ára 200 dollár felett lesz). A tápegység állapotának monitorozhatóságról is gondoskodtak, tehát a működési paraméterek és a fogyasztás (valamint az elfogyasztott energia ára) folyamatosan nyomon követhető a mellékelt szoftverben.

FSP Twins 500W
FSP Twins 500W [+]

A PC-s vonalon a másik újdonságot a szintén előre beharangozott SFX formátumú (de egy hátlappal ATX helyre is beszerelhető), és teljesen moduláris kábelezésű Dagger tápcsalád jelentette, melyben 500 és 600 wattos modellek kaptak helyet, a hatékonyságot jellemző 80 Plus Gold besorolás mellett.

FSP Dagger
FSP Dagger [+]

Bár azt a kérdést nem forszíroztuk idő híján, hogy miként kapcsolódik a VR-hez a Dagger, annál inkább kíváncsiak voltunk rá, hogy a ventilátor mérete miért nem 92 milliméter, mint az egyik konkurensnél. A válasz a moduláris panel elhelyezésében rejlik: az FSP Daggernél a csatlakozók síkban vannak a hátlappal, míg a másik gyártó esetében nem, emiatt a nagyobb ventilátor kerete beleütközne a csatlakozókkal megszórt NYÁK-ba.


FSP Dagger [+]

Az egyetlen hagyományos, ATX méretű, PC-kbe való újdonságokat a Raider utódja, a Raider II képviselte, noha ott volt a nemrég bemutatott Hydro X is, de erről már eddig is mindent tudtunk. Ami a második generációs Raidert illeti, újdonság a DC-DC megléte, tehát modernebb kapcsolás, viszont a 80 Plus Silver minősítés és a fix kábeles felépítés változatlan.


FSP Raider II [+]

Kiegészítőként megvásárolható különféle tápegységekből sem volt hiány, de ezek közül több még nincs készen, például a Type-C csatlakozóval ellátott töltő sem, amelynek így specifikációi még nem véglegesek.

FSP Type-C Adapter
FSP Type-C Adapter [+]

A hat darab USB porttal ellátott Amport 62 is friss, és főként azok fogják értékelni, akik rengeteg USB-ről tölthető eszközzel rendelkeznek, és ezeket egyszerre kívánják tölteni. Az összesen 62 watt leadására képes tápegység extrája, hogy támogatja a Qualcomm Quick Charge 3.0 szabványt, mely egyfajta gyorstöltési funkció a kompatibilis telefonok számára.


FSP Amport 62[+]

Otthoni felhasználása készül az egyébként meglepően könnyű 65 és egy 110 wattos töltőkből álló NB H sorozat, melyekbe integráltak USB 3.0-s aljzatokat is. Ezek nem csupán töltőportként, hanem hubként is funkcionálnak, akár konnektoros betáplálás nélkül is, ilyenkor passzív elosztóként működik.

FSP NB H FSP NB H
FSP NB H [+]

Professzionális vonalon olyan termékeket láttunk, mint gurulós, hordozható energiatároló koffer, akár kempingezéshez, akár egy természeti katasztrófa utáni mentéshez. Inverterrel látták el, így a hálózati aljzatába csak be kell dugni a működtetni kívánt eszközt. Emergy elnevezése meglehetősen frappánsan utal az angol eredetiekre.

FSP Emergy 1000
FSP Emergy 1000 [+]


[+]

Az FSP-nél komolyan koncentrálnak a tényleg professzionális alkalmazásokra is. A lenti képsoron egy megújuló (pl. nap, szél) energiával, vagy akár éjszakai olcsóbb árammal feltölthető hatalmas power bankot láthatunk. Vezérlője képes a hálózatra szinkronizálni is, így áramszolgáltatói engedély és kétirányú mérőóra segítségével a többletet nem csak elfogyaszthatjuk, hanem vissza is táplálhatjuk.

FSP 103PV, 600PV, Ion Mate FSP 103PV, 600PV, Ion Mate FSP 103PV, 600PV, Ion Mate FSP 103PV, 600PV, Ion Mate FSP 103PV, 600PV, Ion Mate
FSP 103PV, 600PV, Ion Mate [+]

Az újdonságok mellett az FSP meghívott bennünket két sencseni gyárába, amiről természetesen be fogunk számolni egy külön cikk keretein belül.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés