Hirdetés

Computex 2013: csinos hölgyek az idei eseményről

Akik már láttak korábbi összefoglalókat, vagy netán volt szerencséjük személyesen is részt venni a Computexen, azok minden bizonnyal jól tudják, hogy az egyes rendezvények, illetve standok elmaradhatatlan résztvevői a dekoratív hoszteszlányok. Az elsősorban távol-keleti hölgyek jelentős szerepet játszanak az egyes standoknál kialakult tumultusban, miközben feladatuk az adott vállalat termékeinek népszerűsítésén kívül a különféle kisebb ajándékok szórásában, illetve a folyamatosan érkező fotósok irányába küldött, szükséges mosolyok osztogatásában merül ki.

A női nem ezen képviselői mellett természetesen idén sem mehettünk el legalább egy tükörfelcsapás nélkül, mely megállók során készített fotókat ezennel meg is osztjuk kedves olvasóinkkal.


Miss Computex 2013 [+]


Az ASUS hoszteszei [+]


Acer party [+]


Gigabyte [+]


Thermaltake [+]


[+]


[+]

A Computex 2013 csinos hölgyei galériába rendezve is megtekinthetőek.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés