Hirdetés

Computex 2012: idén megjelenhet az MSI GUS

Az MSI az átlagos használatra szánt termékek mellett a játékos rétegről sem feledkezett meg, így a standra sok érdekességet kivittek. Rögtön az elején megemlítendő az MSI GUS, mely már nem új projekt, de úgy néz ki, hogy az év vége felé megjelenhet a Thunderbolt interfészre köthető, VGA-kat fogadó dokkoló. Az idei CES-en demonstrált megoldáshoz képest maga a rendszer nem sokat változott, de a tervezők azért kisebb módosításokat bevetettek, hogy a beépített grafikus kártya hűtése hatékonyabb legyen.

MSI GUS
MSI GUS (forrás: AnandTech) [+]

Az x16-os PCI Express interfészbe egyébként maximum 150 wattot fogyasztó VGA rakható, illetve érdemes a grafikus kártyák hosszára is figyelni, nehogy ne férjen bele. Az MSI a gondok elkerülése érdekében a GUS-t csak VGA-val együtt szállítaná, és jelen esetben úgy áll a helyzet, hogy AMD Radeon HD 6850, 7850 és 7870 közül lehetne választani. A bizonyosan MSI márkajelzésű grafikus kártyát persze a felhasználó kicserélheti, de csakis saját felelősségre.

Fontos megjegyezni, hogy egyelőre a vállalat nem élt hivatalos bejelentéssel, így továbbra is koncepcióként tekintenek a GUS-ra. Ha év végére a Thunderbolt interfésszel rendelkező eszközök felhasználótábora elég nagy lesz, illetve a potenciális vásárlóbázison belül igény is mutatkozik a termékre, akkor nem lehet akadálya a startnak. Alacsony igény mellett azonban a vállalat nem fogja kiadni. Szintén értékes adalék még, hogy bár a GUS teljes szélességű PCI Express porttal rendelkezik, a Thunderbolt adatátviteli sebessége nagyjából a 2.0-s x2-es PCI Express port szintjén van, emellett a vezeték késleltetése is jelentősen magasabb, mint amit egy PC-ben lehet mérni. Ez mindenképpen sebességvesztéshez vezet majd.

MSI Z77 MPower
MSI Z77 MPower (forrás: PROHARDVER!) [+]

Az alaplapok közül az Intel LGA1155-ös processzorokhoz a Z77 MPower említhető meg, mely egy nagyon jól felszerelt Z77-es vezérlőre épülő termék lesz, de a különlegessége abban rejlik, hogy az MSI úgynevezett OC garanciát vállal rá. Ez azt jelenti, hogy ha a termék bármilyen tuning következményében tönkremegy, akkor a vállalat mindenféle kérdés nélkül kicseréli. Az átlagos tuningolóknak ez annyira nem lesz hasznos szolgáltatás, mivel senki sem fogja megmondani, hogy az adott alaplap a kisebb tuning miatt veszett-e oda, vagy egyszerűen más oka volt ennek, ám az extrém tuningolók megfontolhatják a Z77 MPowert, hiszen a nagyon magas feszültség beállítása akár nyomokat is hagyhat a terméken, ami megakadályozhatja a garanciát egy-egy esetleges elfüstölés után.

MSI A85IA-E53
MSI A85IA-E53 (forrás: PROHARDVER!) [+]

A komolyabb HTPC-re vágyó közösségre is gondolt az MSI, amikor bemutatták az A85IA-E53 jelzésű alaplapot, mely Mini-ITX-es méretben kínál Socket FM2-es foglalatot és A85X típusú vezérlőhidat. A termékbe AMD Trinity APU helyezhető, ami mellé az x16-os PCI Express portba akár Dual Graphics módba is köthető egy megfelelő Radeon VGA. Az alaplap négy kijelzőt is képes meghajtani, ráadásul mindegyikhez független nyolccsatornás hangfolyamot rendelhet, így párhuzamosan akár négy ember filmezési igényét is kiszolgálja, de akár kevert terhelésre is jó, így két megjelenítőn egy-egy film mehet, míg a másik két kijelzőn játszani, illetve dolgozni is lehet egyszerre.

Végül előkerült egy játékosoknak szánt 15,6 colos notebook, mely a GX60 jelzést viseli, és egy AMD A10-4600M APU mellé társít egy AMD Radeon HD 7970M nevű MXM modult, illetve 8 GB kapacitású DDR3 szabványú rendszermemóriát. Ez tulajdonképpen a legerősebb mobil rendszer az AMD hardvereire építve, ha nem számítjuk ide a Radeon HD 7970M CrossFire opcióját. A GX60 egyébként az MSI többi játékosoknak szánt notebookjához hasonlóan felszerelt masina, vagyis ez a termék is tartalmaz Qualcomm Atheros Killer NIC vezeték nélküli hálózati adaptert, két darab RAID 0-ba kötött 64 GB-os SSD-t, illetve egy 500 GB-os HDD-t az adatoknak, továbbá a szokásos webkamera sem maradhatott le a Dynaudio hangrendszer és az USB 3.0, valamint a többi nyalánkság mellől, ideértve a SteelSeries által tervezett billentyűzetet is.


MSI GX60 (forrás: Notebook Italia)

A GX60 értékes tulajdonsága, hogy a beépített Radeon HD 7970M három kijelzőt is támogat, így a játék akár hárommonitoros Eyefinity mellett is megoldható, emellett megtudtuk, hogy a játékosoknak szánt sorozatból a GX60 fogyasztja majd a legkevesebbet, de az üzemidő így sem éri majd el a hagyományos notebookok szintjét, noha ez sosem volt elvárás az általános hordozhatóságra nem éppen alkalmas gamer notebookoktól. Az AMD Radeon HD 7970M egyébként rendelkezik az új fejlesztésű Enduro technológiával, így kis terhelés mellett lekapcsol a GPU.

A starttal kapcsolatban nincs pontos adat, de az adatok szerint nyáron lesz a hivatalos debütálás. Az árcédulára kerülő összeg sem végleges még, ám 1200-1300 dollár tűnik valószínűnek, ami a többi játékosoknak szánt notebook mellett nagyon hízelgőnek számít.

  • Kapcsolódó cégek:
  • MSI

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés