Hirdetés

CM Storm Scout 2 ház – a fogantyús felderítő sokat modernizálódott

A Cooler Master játékosokra specializálódott márkaneve alatt megjelenő Scout számítógépház bő 2 évvel ezelőtt tesztlaborunkban is vendégeskedett, amely találkozó egy „Tetszett” plecsnivel zárult. A kor azonban túlhaladt rajta, a gyártó viszont még mindig életképesnek látta a koncepciót, ezért most bejelentették az utódot, a CM Storm Scout 2-t.


[+]

A 230 x 513 x 517,5 mm-es és 8,3 kg-os miditorony megőrizte az elődmodell egyik legszembetűnőbb egyediségét, a több fogási lehetőséget is biztosító „kapaszkodókat”, amelyek kényelmesebb szállítást, mozgatást tesznek lehetővé. Ezek stabilitásáért sem kell aggódni, ugyanis a váz szerves részét képzik. Előlapja teljesen visszafogott, a kerettel szegélyezett, sűrűn lyuggatott panelen a márkajelzésen kívül 3 darab 5,25”-es meghajtóhely látható, amelyek használaton kívül szépen belesimulnak a környezetükbe. Az előlap felső csapott élében egy ajtó mögött lapul az I/O panel, itt két-két darab USB 2.0-s és 3.0-s port, valamint az audioaljzatok sorakoznak. A bekapcsoló és reset gomb mellett még a ventilátor világítását szabályozó nyomógomb is helyet kapott, így este például filmnézéshez egy mozdulattal ki lehet oltani a zavaró fényeket.


[+]

Az ablakos oldallapot eltávolítva egy tisztességes, szerszámmentesen szerelhető beltér látványa tárul elénk. A 90 fokban kiforgatott merevlemezkeretbe 7 darab 3,5”-es HDD építhető, ebből kettő a mellékelt keretekkel 2,5”-es adattárolók rögzítésére is felkészíthető. Alapesetben maximum 287 mm hosszú VGA-k férnek be a konfigurációba, de a merevlemezkeret felső részének eltávolításával a hely egésze 399 mm-re bővül, amely a leghosszabb bestiák számára is bőségesen elégséges lesz. A processzorhűtő magasságát 162 mm-ben maximalizálták, de érdemes figyelembe venni, hogy oldalsó ventilátor alkalmazásával ez az érték 147 mm-re redukálódik. Az ATX és microATX alaplapokat fogadó tálcán szerelőablak és gumiajtós kábelbújtató is található.


[+]

A termékhez gyárilag csak egy 120 mm-es, piros LED-es hátsó ventilátort mellékelnek, ám ezenkívül még nyolc 120 mm-es egységnek alakítottak ki helyet, de a két 120 mm-es elülső légkavarót igény esetén egyetlen 140 mm-es megoldással is kiválthatjuk. Két darab méretes, gumírozott tömlőfurat formájában az esetleges vízhűtés is könnyen megoldható.


[+]

A CM Storm Scout 2 miditoronyért 99 dollárt kér a cég.


[+]

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés